Közösségi oldalak

Hírek

Jobbik: Elfogadhatatlan, hogy visszamenőlegesen emeli meg a kormány a rezsiköltségeket!

A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteki közleménye úgy szól, hogy  „az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák”. Ha a KTK közleményét a magyar nyelv általánosan elfogadott módján értelmezzük, akkor ezek szerint a rezsidíjak drasztikus emelése nem az augusztus 1-jével kezdődő időszak fogyasztása alapján kerül megállapítása, hanem a legutóbbi leolvasás alapján megállapított átalánydíjon már egyből érvényesíteni akarja a kormány.

Ez elfogadhatatlan.

Ha valóban így valósulna meg a díjemelés, akkor azzal úgy fog a kormány – a hivatalos tájékoztatások szerint – egymillió magyar családot nehéz helyzetbe sodorni, hogy azok jóhiszeműen fogyasztottak az átlagosnál több energiát az elmúlt időszakban. Ha valóban így hajtják végre az évtized legdurvább megszorítását, akkor ez az Orbán-kormány öszödi beszéde, hiszen a Fidesz eddig azt hazudta, hogy fenntartja a rezsicsökkentést a választások után is.

A Jobbik követeli, hogy mielőbb tisztázza a helyzetet a kormány! Valóban az elmúlt év átlagfogyasztását veszik-e figyelembe, azaz valóban visszamenőlegesen törlik a rezsicsökkentést? Valóban akkora díjemelésre számíthatnak a magyar családok, mint amit Németh Szilárd belengetett? Vagyis nemcsak az áram, hanem a rendszerhasználati díj is radikálisan emelkedik?

Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette

Nem nyert a Kisvárda és a Kazincbarcika sem – NB II-es eredmények

Az éllovas Kisvárda és a második helyezett Kazincbarcika is 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a labdarúgó

Nem bírt a Putnok a Karcagiakkal – NB III-as eredmények

Vasárnap folytatódott az NB III-ban a 25. forduló. Az Északkeleti csoportban a DVSC a Nyíregyházát

Durván kiütötte a Fradi a Nyíregyházát

A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 7-0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Nyíregyházát a labdarúgó

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!