Közösségi oldalak

Kultúra

A közösségi média és az egyes generációk kapcsolata

A közösségi média és az egyes generációk kapcsolata

A különféle viselkedési minták, vásárlási szokások szerint generációkba sorolja a tudomány az 1920. után született embereket, mely szerint Veteránok, Baby Boomerek, X, Y, Z és a legfiatalabb Alfa generáció különböztethető meg. Az egyes generációk 10-20 évenként követik egymást, egyes források más-más pontos születési dátumhoz kötik őket, de általános jellemzőik megegyeznek.

Ahogyan az az élet szinte minden területén érezhető, a generációk tagjai általában az internet és a social media felhasználásához is másképpen viszonyulnak. Az online térben legaktívabb generációk az X, az Y és a Z. Médiafogyasztási szokásaik és a social media platformokon való aktivitásuk merőben eltér egymástól. Az NRC 2021-es kutatásából kiderült, hogy míg az X és az Y generáció számára a Facebook jelenti az első számú közösségi oldalt és mellette vagy helyette kis arányban használnak más platformokat, addig a Z generáció számára az Instagram és a TikTok is nagy jelentőséggel bír. Továbbá a social media oldalak felhasználási módja is sokszínűbb a fiatal generáció tagjai körében. Ők a kapcsolattartáson és különféle posztok like-olásán túl saját tartalmak feltöltésére is előszeretettel használják a platformokat.

Természetesen a fogyasztói szokások tekintetében is mutatkoznak eltérések, melyek közvetetten hatással vannak a közösségi oldal használatra is. Az Y és Z generáció képviselői is előszeretettel követnek influencereket, márkákat és vásárolnak is a profil reklámjainak, termékmegjelenítéseinek vagy ajánlásainak hatására.

Az internetezésre használt eszközöket tekintve azt tapasztalhatjuk, hogy az X generáció főként asztali gépen internetezik, míg az Y és Z generáció tagjai nagyobb arányban böngésznek a közösségi oldalakon mobil eszközeikkel.

Talán egyáltalán nem meglepő, hogy a fiatalabb korosztály nagyobb arányban használja az internetet, közösségi oldalakat és okoseszközöket egyaránt, viszont ez az élet minden területén jellemző rájuk, legyen szó szinte bármilyen tevékenységi körről, vagy szituációról. Például 61%-uk étkezés közben is a közösségi oldalakon böngészik. Tehát míg egyik oldalról az idő előrehaladtával az emberek egyre természetesebbnek veszik, hogy az internet, a technológiai eszközök, social media platformok jelen vannak az életünkben, más szemszögből tekintve ez sajnos bizonyos szempontokból hátránnyal is járhat. Gondolunk példálul a személyes kapcsolatok vagy a személyes kommunikáció gyengülésére, a szétszórt figyelemre, vagy a biztonsági kérdésekre, és ez a következő generációkra talán még inkább jellemző lesz.

Fontos megtalálni az egyensúlyt! Miközben haladunk a technológiával és nyitottak vagyunk az újdonságokra, ne veszítsük el a fókuszt, szánjunk időt a fontos dolgokra és figyeljünk a biztonságunkra!

Forrás: Rackhost.hu

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum