Közösségi oldalak

Sport

Már csak matematikai esélye maradt a Füzesgyarmatnak

Pasaréten szenvedett egygólos vereséget a füzesgyarmati csapat, az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 27. játéknapján. A sárrétiek az első félidőben remekül helytálltak, de nagy ziccert hibáztak, aminek szünet után lett jelentősége, amikor feltámadt a Pénzügyőr és a hajrában megtörte a piros-fehérek szervezett védekezését. A sárrétieknek már csak matematikai esélyük maradt a jövő évi harmadosztályú szerepléshez.

A pasaréti együttes kezdte élénkebben a találkozót, de csak negyedóra múltán tudott veszélyeztetni egy átlövéssel, ami mellé szállt. A gyarmatiak fegyelmezetten védekeztek, ezáltal a Pénzügyőr nem is tudott helyzetekig eljutni az első félidőben, a szórványos kontráik pedig rendre gólveszélyt hordoztak. A 42. percben a meccs helyzetét hagyták ki, amikor egy keresztbe guruló labdát Kis Szabolcs az ötösről vágott kapu fölé.

A második félidőben fokozta a nyomást a hazai együttes, ekkor már sorra dolgozta ki az akciókat, csak Fildannak és a kapufának köszönhetően nem kerültek hátrányba a piros-fehérek. A vendégek erejét lekötötte a védekezés, csak ritkán jutottak el ellenfelük kapujáig, de volt lehetőségük gólt szerezni. Ezt viszont a 82. minutában a házigazdák szerezték Urbin révén, ami három pontot hozott a számlájukra.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Pénzügyőr SE–Füzesgyarmati SK 1–0 (0–0)
Budapest, 140 néző
Vezette: Kreitl Tamás (Balla Levente, Elek Balázs).
Gólszerző: Urbin (82.).

Pénzügyőr: Steer – Stoiacovici (Zöld, 20.), Karacs, Labát (Kiss D., 46.), Rácz M. (Urbin, 66.) – Balázs, Bene, Tóth K., Tóth D. (Molnár M., 86.) – Farkas B. (Jeranek, 86.), Gajda. Szakmai vezető: Lászka Balázs. Vezetőedző: Seres Zsolt.

Füzesgyarmat: Fildan – Soós (Szabó M., 86.), Hadnagy, Csáki, Pinte – Bódis (Jónyer, 72.), Mező – Achim S., Kis Sz. (Sándor, 72.), Schmidt – Szabó B. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – Mindvégig stabilak voltunk, némi szerencsével akár a győzelem is meglehetett volna, de amíg pár emberünk zavaró nélkül sem tud öt méterre társhoz passzolni, nem is várható más eredmény.

Magyar-holland – Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

Újabb változás a válogatottnál, Nego helyett Gera csatlakozik a kerethez

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn délután hivatalos Twitter oldalán közölte, Loic Nego sem csatlakozik a hollandok

YouTube csatorna