Közösségi oldalak

Sport

A sereghajtó ütötte ki a Füzesgyarmatot

Fotó: Erdős Csaba

A füzesgyarmati csapat fájó hazai vereséget szenvedett az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 26. fordulójában. A kiesés elkerüléséért küzdő sárréti piros-fehérek a sereghajtó ellen mondtak csődöt, és félő, hogy ennél a fiaskónál többet is veszítettek.

Füzesgyarmaton a sereghajtó Cegléd nagyon bekezdett: egy átlövéssel majd egy fejessel már a 9. percben két góllal vezetett. Mindez alaposan visszavetette a házigazdák önbizalmát, akiken úrrá lett a tanácstalanság is. A második találatot jegyző Elek így hamarjában duplázott, mert a Fildan átal kiütött labdát is elhelyezte a sárrétiek kapujába. Hazai részről játékról nem lehetett beszélni, a negyedik kapott góljukat is komoly védelmi hiba előzte meg.

A szünetben kettős cserével rendezték soraikat a házigazdák. Ekkor már masszívabbak voltak hátul és ötletesebbek a támadójátékban. Így is a vasutasok növelték tovább azonban az előnyüket, a hazaiaknak az elfuserált első 45 perc után be kellett érniük a szépítő találattal.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Ceglédi VSE 1–5 (0–4)
Füzesgyarmat, 140 néző
Vezette: Bálint Dániel (Aczél Tibor, Szabó Richárd).
Gólszerző: Schmidt (80.), ill. László (6.), Elek (9., 17.), Simon (32.), Ledacs-Kiss Ba. (69.).

Füzesgyarmat: Fildan – Béres (Soós, 46.), Hadnagy, Mező, Pinte – Bódis (Dlehány, 72.), Schmidt – Achim S., Kis Sz., Jónyer (Szakács, 72.) – Szabó B. (Csáki, 46.). Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Cegléd: Klement – Kluchta (Olgyay, 76.), Szalai, Elek, Légrádi (Ledacs-Kiss Be., 64.) – Ledacs-Kis Ba. (Tóth R., 83.), Csóri, Simon (Takács, 46.), Ványi – László (Nagy Á., 83.), Oldal. Szakmai vezető: Ványi Zsolt.

Boros Tibor: – A mérkőzés előtt egyértelmű volt, hogy csak a győzelemmel marad némi esélyünk a bennmaradásra, de ez a tét összeroppantotta a csapatot, emiatt bő negyedóra után háromgólos hátrányban voltunk. Annyi dolgunk maradt, hogy tisztességgel befejezzük a bajnokságot.

Videó: Sportklub

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum