Közösségi oldalak

Sport

Magabiztosan verte a Körösladány a Karcagot

Fotó: Kovács-Goda József

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság szerdai hatodik fordulójában parádés első félidei teljesítménnyel aratott magabiztos hazai sikert a körösladányi csapat. A sárrétiek kreatív játékkal már szünetig négyszer bevették a Karcag kapuját, a meccs második felében pedig már csak „utaztak”. Ezzel a sikerrel Ekker Attila legénysége a tabellán is helyet cserélt a szintén újonc nagykunságiakkal.

Alaposan bekezdett a ladányi együttes. Papp D. 8 méteres próbálkozásánál a felső léc még megmentette a góltól a karcagiakat, de a 8. percben Fedinisinec kapus már tehetetlennek bizonyult Malkócs lapos lövésével szemben, melyet a tizenhatos sarkáról eresztett meg a támadó. Nem sokkal később pedig Czirok vette el a labdát a bizonytalankodó kaputól és pár lépésről két gólra növelte a házigazdák előnyét. A folytatásban is kezdeményezőbb volt a hazai együttes, amely félórányi játék után újabb két gyors gólt ért el. Előbb Wéber bólintott be egy bal oldali szögletet, két minutával később pedig Czirok tette meg ugyanezt a jobbról elvégzett sarokrúgásból.

A második félidő elején felpörgette játékát a karcagi csapat, mégis a hazaiak növelték tovább az előnyüket, miután egy sakk-mattra kijátszott támadást Zelenyánszki fejezett be pontosan 7 méterről. Később a cserék hatására alább hagyott valamelyest a ladányiak lendülete, Pap Zsolt révén két megingásukat is kihasználta a nagykunsági alakulat, de ezzel is csak kozmetikázni tudta a végeredményt, összességében a biztos hazai győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Karcagi SE 5–2 (4–0)
Körösladány, 280 néző
Vezette: Kakuk Szabolcs (Vilmányi Simon, Csákó Patrik).
Gólszerző: Malkócs (8.), Czirok (12., 32.), Wéber (30.), Zelenyánszki (55.), ill. Pap Zs. (68., 74.).

Körösladány: Kertész – Talpalló Á., Papp D., Wéber (Palik, 82.), Bakk – Zelenyánszki (Murvai, 59.), Ruzsa – Kisari (Farkas J., 59.), Burai (Szántó B., 82.), Czirok – Malkócs (Csicsely, 68.).

Karcag: Fedinisinec – Pap Zs., Tóth G., Éles, Tóth M. (Nagy Z., 46.) – Szentannai (Balajti, 64.), Virág, Szabó L., Juhász (Kuti, 82.) – Oláh (Maruscsák, 46.), Miterkó (Sidibe, 64.). Vezetőedző: Igor Bogdanovics.

Ekker Attila: – Remek munkát végeztek a fiúk az első félidőben, ennek volt köszönhető a nagyarányú vezetés. A szünetben átbeszéltük ennek a veszélyeit. Góllal kezdtük a második félidőt is, csak azt sajnálom, hogy a játékrész közepére kicsit leeresztettünk. Ettől függetlenül jár a gratuláció a csapatnak.

Videó: Sportklub.net

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

YouTube csatorna

Archívum