Közösségi oldalak

Sport

Idegenben harcolta ki a döntőbe jutást a BRSE

Idegenben harcolta ki a döntőbe jutást a Swietelsky-Békéscsabai RSE extraligás női röplabdacsapata, amely a keddi kaposvári elődöntőben öt szettben múlta felül a házigazda 1.MCM-Diamant együttesét, így 3:1 arányban nyerte a három nyert meccsig tartó párharcot. Tóth Gábor hölgykoszorújára a Fatum Nyíregyháza vár a fináléban, amellyel a Magyar Kupában is megharcolt már.

Glemboczki Zóra sérülése nem jött rendbe, de ezúttal nem Zólyomi Rebeka, hanem az ukrán-azeri Katerina Jidkova, valamint az eddig csak epizódszerepet kapó Cicic Marija került be a kezdőbe, aki a szombati békéscsabai találkozón egy percet sem játszott. A változtatásokra azért is szükség volt, mert Barbora Koseková hétfő esti kötelező COVID-tesztje pozitív lett, így a szlovák válogatott feladó sem tarthatott a csapattal. A kieső játékosok pótlására, két fiatal, saját nevelésű sportoló, Boskó Ágnes és Tatár Gréta csatlakozott a kerethez.

Jidkova szerezte a Békéscsaba első pontját, amit megelőzött Tanja Matics megmozdulása. A kaposváriaknak az utolsó szalmaszálat jelentette a mérkőzés, hiszen vereségük esetén a Békéscsaba várhatta volna a finálét. Rendesen belekezdte Kliszuráék, 7:2-re megléptek, majd a BRSE ugyan két pontra felzárkózott, de jött egy 7:0-s somogyi roham, amivel jelentős előnyhöz jutott a pályaválasztó. A csabaiak a szett derekán kaptak észbe, hat pontra vissza is jöttek, de Király-Tálasék rákapcsoltak és 23:16-nál hiába ütött ászt Cicic Marija, Kliszura és Helics lezárta a játszmát.

A Békéscsaba indította eredményesebben a második játszmát, 4:1-re, majd 17:4-re is vezetett. A jelentős játékpercet kapó Jidkova és Cicic is nagyon igyekezett, utóbbi rövid időn belül három, előbbi egy ászt hozott össze, ami mindig rombolóan hat az ellenfélre. Rá sem lehetett ismerni a csabaiakra. A már szombaton is remeklő Manolina Konsztandinu járt élen a pontgyártásban, s a hajrában hiába tett meg mindent a kaposvári együttes, megmenteni már nem tudta a játszmát. Vander Weide pontjai után egy hosszú somogyi ütés kellett ahhoz, hogy kiegyenlítsen a BRSE.

Már a 3. szett elején ellépett vendégétől a somogyi csapat, de nem annyira, hogy a csabaiak ne tudják gyorsan utolérni, majd beelőzni Maticsékat. Jidkova két pontjával már három volt közte. Időt kért Szasa Nedeljkovics, lányai igyekeztek is, de Grudina, Vander Weide, majd egy remek sánccal Pekárik Eszter is pontot ért el és ismét kedvező helyzetbe került a vendégcsapat. Jöhetett újra a hazai időkérés, ami hasznosnak bizonyult, mert Helicsék újra izgalmassá tették a szettet. 18:18-nál Tóth Gáboron volt a sor, hogy időt kérjen, hiába a harmadik játszma mindig kulcsfontosságú szokott lenni. Az amerikai Vander Weide higgadtsága kellett ahhoz, hogy erősödjenek a csabai remények. Izgalmasan alakult a játszma, Tina Grudina egymás után kétszer is remekül blokkolt, majd ugyan a hazaiak még visszajöttek egy pontra, Konsztandinu pontos célzása után a Csabáé lett a szettelőny is.

Ahogy az várható volt, roppant szorosan alakult a 4. játszma, a somogyiak 1-2 ponttal vezettek, de jó védekezés után tudott fordítani a vendégegyüttes, jelentősen azonban nem tudta növelni a különbséget, hiszen a hazaiak kapaszkodtak, küzdöttek a döntő játszmáért. 14:14-nél Tóth Gábornak időt is kellett kérnie. Vander Weide percei következtek ezután, aki zsinórban háromszor ütött pontot érően. A Kaposvár nem adta fel, és 18-nál beérte a Csabát, majd le is hagyta, öt egymást követő pont és jöhetett a döntő játszma.

Birkózott egymással a két csapat rendesen az 5. felvonásban is, amikor a BRSE lódult meg, 7:4-es vezetésüknél Nedeljkovics edző igyekezett erőt önteni játékosaiba. 8:5-ös vendégelőnynél cseréltek térfelet a csapatok. A somogyiak tűntek feszültebbnek, egyre többet hibáztak, a viharsarkiak pedig már csak 3 egységnyire voltak a hőn áhított finálétól. A hazaiak azonban 13-nál beérték a Csabát. Vander Weide jött megint, majd Jidkova, akinek labdájába már csak beleérni tudtak a hazaiak, így a Csaba a győztes, és készülhet a Nyíregyháza elleni döntőre!
Az egyik csapat három győzelméig tartó párharcot 3–1-re a Békéscsaba nyerte.



Extraligás női röplabda-mérkőzés, elődöntő, 4. találkozó

1.MCM-Diamant Kaposvár–Swietelsky-Békéscsabai RSE 2:3 (17, –18, –23, 20, –13)
Kaposvár, zárt kapuk mögött
Vezette: Mezőffy Zsolt Tibor, Horváth Miklós.

Kaposvár: KIRÁLY-TÁLAS 7, T. MATICS 15, Bodovics 4, Helics 10, KLISZURA 27, KUMP 14. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Szűcs K. 6, Szedmák. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Békéscsaba: JIDKOVA 11, KOSZTANDINU 17, GRUDINA 7, CICIC 7, Vander Weide 18, Pekárik 8. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Szatmári. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása: 1. szett: 7:2, 9:7, 16:7, 19:12, 23:15. 2. szett: 1:4, 7:12, 12:20, 15:22. 3. szett: 4:1, 9:11, 12:12, 15:18, 18:21, 22:24. 4. szett: 5:3, 6:4, 12:14, 15:18, 18:18, 24:20. 5. szett: 2:4, 4:7, 8:12, 13:13.

Szasa Nedeljkovics: – Visszatekintve erre a sorozatra, úgy gondolom, hogy megvoltak a lehetőségeink, sokszor partiban voltunk. A mai meccsen sem volt ez másképp, volt esélyünk megnyerni a meccset, de nem sikerült a nehéz helyzetekben plusz energiát kifejtenünk. Gratulálok a Békéscsabának és sok sikert kívánok nekik a döntőben.

Tóth Gábor: – Az első szettben nem hittünk magunkban, ami problémát okozott és nehéz volt felállni belőle. Mint a szezonban oly sokszor nemcsak taktikából és technikából vizsgáztunk jelesre, de szívből és lélekből is. Ez eredményezte ezt a sikert, ami jelenlegi helyzetünkben hatalmas dolog!