Közösségi oldalak

Sport

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként

Kleinheisler László találata eldöntötte az összecsapást. Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary

A magyarok, akik immár kilenc tétmérkőzés óta veretlenek, az első félidő hosszabbításában Fiola Attila fejesével szereztek vezetést, a második játékrész elején pedig Gazdag Dániel és Kleinheisler László találata eldöntötte az összecsapást. Az utolsó magyar gólt Nego Loic szerezte a 90. percben, a végeredményt pedig a hosszabbításban Marc Pujol állította be büntetőből.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben. A vb-selejtezők szeptember eleji folytatását a százszázalékos teljesítménnyel éllovas angolok mögött második helyen várja a magyar csapat.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum