Közösségi oldalak

Sport

Magabiztos hazai győzelem Füzesgyarmaton

Magabiztos hazai győzelemmel korrigálta az előző heti salgótarjáni kisiklását a füzesgyarmati labdarúgócsapat. A piros-fehér alakulat a sereghajtó Mezőkövesdet fektette két vállra az NB III-as pontvadászat 26. fordulója szombati összecsapásán, ezzel pedig a Keleti csoport tabelláján visszavette a 4. helyet az Egertől.

A vendégek önhibájuknak köszönhetően már a 3. percben hátrányba kerültek, miután teljesen fölöslegesen szabálytalankodtak a héten magyar állampolgárrá váló Cigan Cristiannal szemben a tizenhatos oldalsó szélénél. A büntetőt a sértett laposan a bal alsó sarokba lőtte, 1–0.

Nagy fölényét a 21. percben váltotta újabb gólra a hazai együttes, amikor Popescu Robert lépett ki a balösszekötő helyén, majd rövid labdavezetés után 25 méterről a bal felső sarokba lőtt, 2–0.

Több lehetőség adódott a gyarmatiak előtt, a 34. percben például Fildan kirúgásából Karikás törhetett egy az egyben kapura, de óriási ziccerben fölé emelt. A vendég fiatalok becsülettel küzdöttek, de csak a játékrész hajrájára tudtak kibontakozni.

A második félidőt is gyors sárréti találat vezette be. A 49. percben Vajda Roland a jobb összekötő helyéről vezette befelé a labdát, majd 24 méterről pontos lövést küldött a bal felső sarokba, 3–0.

Nagy kedvvel játszottak a piros-fehérek, akik az 58. percben egy labdaszerzés után Popescu Robertet ugratták ki a jobb összekötő helyén. A támadó ügyesen cselezte be magát a 16-oson belülre, majd 13 méterről a bal sarokba helyezett, 4–0.

A folytatásban is térfelükre szorultak a vendégek, nagy különbség mutatkozott a felek között. A rendes játékidő utolsó előtti percében Árvai Ádám állította be a végeredményt, aki a felezővonalról kapott pontos átadást a 16-os előterében, és egy állítás után, középről a bal felső sarokba emelt, 5–0.

Magabiztos gyarmati győzelem született, a kövesdi fiatalok becsülettel küzdöttek, de nem tudták megnehezíteni a vendéglátójuk dolgát.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Mezőkövesd Zsóry FC II. 5–0 (2–0)
Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött
Vezette: Kiss Anikó Tünde (Molnár Alex, Juhász László).
Gólszerző: Cigan (3. – 11-esből), Popescu (21., 58.), Vajda (49.), Árvai (89.).
Jó: Achim Á., Vajda, Popescu, Lippai, Hussein, Márkus, ill. Baranyi, Juhász V.

Füzesgyarmat: Fildan – Karikás (Márkus, 71.), Lippai, Raducu, Achim Á., Pataki – Vajda (Árvai, 82.), Hussein, Kis Sz. (Molnár Sz., 9.) – Popescu (Csörgő, 82.), Cigan (Tóth O., 71.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.

Mezőkövesd: Kemenes – Iszák, Sike, Takács, Baranyi – Laczkó (Gíber, 58.), Horváth T. (Juhász V., 71.), Tóth D. (Seres, 82.), Juhász Á. (Csábi, 82.) – Serderov, Burai (Budai, 58.). Edző: Takács Péter.