Közösségi oldalak

Sport

Hazai vereséggel kezdte az NB III-as őszi szezont a Békéscsaba

Hazai vereséggel kezdte az NB III-as őszi szezont a Békéscsaba

Hazai vereséggel kezdte az NB III-as pontvadászatot a Békéscsaba 1912 Előre megfiatalított csapata. A lila-fehérek formálódó alakulata a BVSC-Zugló együttesétől kapott ízelítőt abból, mi vár majd rá a csoport legjobbjaival szemben.

Az első félidőben a fővárosi vasutasok lényegesen összeszokottabb csapat benyomását keltették. Taktikusan visszaálltak és kontrajátékra alapoztak, amikből gólokat is szereztek, bár a hazaiak máshogyan is alakíthatták volna az eredményt, ha az elején értékesítik az adódó ziccerüket. Szünet után magabiztos előnye birtokában még passzívabbá vált a BVSC, a csabaiak kezdeményezéseit azonban gyorsan „lokalizálta”, mi több egy védelmi megingást kihasználva tovább növelte előnyét.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–BVSC-Zugló 0–4 (0–3)
Békéscsaba, 150 néző. Vezette: Sándor Csaba (Benkő Róbert, Juhász Szabolcs Olivér).
Gólszerző: Tamási (18.), Szalánszki (27.), Tóth L. (29.), Kelemen (84.).

Békéscsaba: Krnács – Kártyás (Zahorán, 46.), Sipaki, Babinyecz, Szabó Zs. (Komáromi, 55.) – Bónus, Trescsula – Boros (Cservenák, 46.), Marik (Rajsli, 72.), Tóth D. – Pap Sz. (Kovács Zs.), 76.. Vezetőedző: Szenti Zoltán, Nagy Sándor.

BVSC: Kovács B. – Májer (Zöld, 88.), Benkő-Bíró, Balogh M., Nádor (Kesselbauer, 81.) – Nagy J. (Bak, 88.), Szalánszki (Ciceu, 81.) – Fisli, Kelemen, Tamási – Tóth L. (Horváth R., 71.). Vezetőedző: Kincses Ádám.

Nagy Sándor: – Nagyon jó ellenféllel találkoztunk. Sajnos azokból a szituációkból kaptunk gólokat, amikre fel voltunk készülve, és több egyéni hiba is becsúszott a játékunkba, emiatt lett túlzott az eredmény. Nem szomorkodunk különösebben, a megmutatkozó hibák korrigálásával készülünk a szerdai szoboszlói mérkőzésre.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum