Közösségi oldalak

Sport

Bravúros győzelemmel kezdte az új szezont a Füzesgyarmat

Bravúros győzelemmel kezdte az új szezont a Füzesgyarmat

Bravúros győzelemmel kezdte az új bajnokságot a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A sárrétiek emlékezetes csatában a tavalyi ezüstérmes DEAC-ot fektették két vállra hazai környezetben és lassan a szomszédváriak „mumusává” válnak.

Az első félidőben jó iramú játékot láthatott a szépszámú közönség. A hazaiak kontrákra építettek, és egy szöglet utáni Popescu-fejessel a 11. percben a vezetést is megszerezték, 1–0. A tavalyi ezüstérmes próbálta feltörni a hazai védelmet, de amikor ez sikerült, Fildan kapus akkor is rendre feladata magaslatán állt.

Szünet után sem állt be változás a játékba. A DEAC dominált, az 54. percben mégis egy szép egyéni megmozdulás hozta meg számukra az egyenlítést, amikor Trencsényi 15 méterről lőtt okosan a felső sarokba, 1–1.

Az idő előrehaladtával fokozatosan nőtt a nyomás a hazaiakra. Nem könnyített a helyzetükön Vasziljevics kiállítása sem, akit második sárga lappal vált ki a játékból. Hősiesen küzdöttek és az egyik ellenakció végén a csereember, Kis Szabolcs 16 méterről remek lövéssel talált utat a DEAC kapujának bal alsó sarkába, 2–1.

A maradék időben a vendégek mindent elkövettek a pontszerzésért, de ekkor már a gyarmatiakat a szívük vitte előre, és megőrizték a bravúros eredményt.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Debreceni EAC 2–1 (1–0)
Füzesgyarmat, 350 néző
Vezette: Dobai János (Berecki Bence, Aczél Tibor).
Gólszerző: Popescu (11.), Kis Sz. (81.), ill. Trencsényi (54.). Kiállítva: Vasziljevics (68.).

Füzesgyarmat: Fildan – Achim Á., Raducu, Vaszilijevics, Toca – Bódis – Cigan (Urbanowski, 70.), Achim S. (Kis Sz., 70.), Oltean, Szilágyi (Virág, 70.) – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

DEAC: Ratku – Soltész, Ujvárosi, Orosz (Bidzilya, 84.) – Jankelic (Aranyos), Kónya, Sándor, Rauf (Korhut, 46.) – Bereczki (Kerekes, 84.), Szabó L. (Tochukwu, 62.), Trencsényi. Vezetőedző: Sándor Tamás.

Boros Tibor: – A mérkőzés eleje úgy alakult, ahogyan elterveztük, a gól jótékony hatással volt a játékunkra. Később átvette a kezdeményezést a DEAC, amely a második félidőben fokozta a nyomást, ennek eredményeként egyenlített. Egy év után ismét úgy éreztem, hogy újra tudunk meccselni, de egy felelőtlen kiállítás miatt borult az elképzelésünk. A cserékkel már a túlélésre játszottunk, egy egyéni megvillanás azonban a mi javunkra döntött.

Sándor Tamás: – Amit elterveztünk, az működött, de a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztunk. Az első gólt követően kicsit nehezen jöttünk vissza a meccsbe, olykor hiányzott az átütőerő a játékunkból. 1-1 után óriási helyzetünk is volt, ám ezzel nem éltünk, míg ellenfelünk egy távoli lövéssel megszerezte a három pontot.

Videó: Sportklub

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum