Közösségi oldalak

Sport

Vereséggel kezdte második NB III-as idényét a Körösladány

Fotó: Kovács-Goda József

Vereséggel kezdte második NB III-as évét a Körösladány MSK labdarúgócsapata. A sárrétiek játékban nem maradtak alul a DVSC II elleni vasárnapi premieren, a helyzetkihasználáson azonban javítaniuk kell, mert emiatt nem jutott számukra pont, holott a teljesítményük alapján rászolgáltak volna.

Az első félidő ladányi mezőnyfölényt hozott, Wéber szabadrúgása okozott is fejtörést hazai oldalon, de a kapusról kipattanó labdát „eltakarították” a védők. A debreceniek tulajdonképpen az első helyzetüket góllal zárták a 20. percben, bár Horváth találatához Fortuna is kellett, 1–0. Ezt követően volt még egy ziccerük, a folytatásban azonban változatlanul a vendégek kezdeményeztek többet, igaz a kapu előtt elfogyott a tudományuk.

A második félidőben is a hazaiak térfelén pattogott többet a pettyes. A piros-fehérek jól megszervezték a védelmüket, így nem sok teret hagytak a ladányi támadóknak, az egyik kontratámadásukat pedig kapufával zárták. Az utolsó negyedórára a friss emberek révén fokozta a nyomást a sárréti gárda, de erőfeszítései nem jártak eredménnyel.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Debreceni VSC II–Körösladány MSK 1–0 (1–0)
Debrecen, 250 néző
Vezette: Valu Tibor (Elek Balázs, Tóth Ádám).

Debrecen II: Erdélyi – Kusnyir, Tordai, Fábián, Fűzfői – Takács, Sárosi, Zahuczky, Horváth Z. (Székelyhidi, 80.) – Rácz (Batai, 66.), Bökönyi (Saná Gomes, 90.). Vezetőedző: Máté Péter.

Körösladány: Kertész – Talpalló Á., Zelenyánszki (Farkas J., 83.), Wéber, Bakk (Illés, 76.) – Pusztai, Ruzsa – Csicsely (Urbán, 76.), Burai (Kisari, 83.), Czirok – Malkócs. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Horváth Z. (20.).

Ekker Attila: – Jól léptünk a meccsbe, az első negyedórában domináltunk. Később kiegyenlített lett a játék, ebben az időszakban kaptuk a gólt, ami nem törte meg a csapatot. A második félidőre mindent egylapra feltéve támadtunk, talán egy kaput eltaláló lövése volt az ellenfélnek, mi viszont nem tudtuk gólra váltani a lehetőségeinket. Pozitív a jövőre nézve, hogy játékban megérkeztünk az osztályba.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum