

A szarvasiak gólöröme. Fotó: Erdős Csaba
Döntetlenre végződött a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság szerdai csúcsrangadója a Kórház utcai Stadionban. A tabella élén álló Békéscsaba 1912 Előre II. csapata kétszer is büntetőből szerzett vezetést a második helyezett Szarvas ellen, amely előbb egy szöget utáni szemfüles találattal, majd tizenegyessel egalizált a 36. perctől 10 emberrel küzdő házigazdák ellen.
A szarvasi védőknek már az első percben a gólvonalról kellett bravúrosan korrigálniuk egy helyezkedési hibát, nyolc minutával később azonban már összejött a vezetés a hazaiaknak. Jobb oldali bedobásból Csicsely fordult be a tizenhatos sarkánál Zima mellett, aki elhúzta a lábát, a büntetőt pedig Ilyés lőtte nagy nyugalommal a bal sarokba. A folytatásban is a lila-fehérek kezdeményeztek többet, Kasik kapus azonban több alkalommal is bravúrosan avatkozott közbe. A vendégek védekezésre kényszerültek, Zima révén a félidő derekát átlépve egy ígéretes kontrájuk akadt. A jól játszó csabai együttes önmagát hozta nehéz helyzetbe a játékrész hajrájában, miután egy rossz becsúszást követően Balog Zsolt egyből piros lapot kapott.
A második félidőt jól kezdték a vendégek. Az 51. percben egy bal oldali szögletet az üresen hagyott Kiri Bence az ötösről szép bokamozdulattal juttatott a hosszú sarokba. Tíz minutával később Ilyés lövethetett volna gólt Bukorral, de a társa ajtó-ablak helyzetben az égbe lőtt. A 69. percben hasonló volt a szereposztás, ám Bukort ezúttal elsodorták a büntetőterületen belül. Az újabb tizenegyest Ilyés a bal alsó sarokba lőtte. A szarvasiaknak is büntetőből jött össze a másodszori egyenlítés a 82. percben. Egy tizenhatosra felívelt szabadrúgás során Bukor lába akadt össze Furáréval, a tizenegyest pedig Sindel a balra mozduló Uram hűlt helyére lőtte, amivel a szarvasiak elérték céljukat, hiszen a döntetlennel versenyben tartották magukat az aranyéremért.
B.M.
Megye I. osztály, 6. forduló
Békéscsaba 1912 Előre II.–Szarvasi FC 2–2 (1–0)
Békéscsaba, 130 néző
Vezette: Jakab József.
Gólszerző: Ilyés (9., 69. – mindkettőt 11-esből), ill. Kiri B. (51.), Sindel (83. – 11-esből). Kiállítva: Balog Zs. (36.).
Előre II.: Uram – Sipaki, Pilán, Bukor, Farkas J. (Zelik, 53.), Lászik, Ilyés, Balog Zs., Csicsely J., Bónus, Varga T. Edző: Brlázs István Gábor.
Szarvas: Kasik V. – Bány I., Zima, Polonszki, Furár, Bozsó (Bakró), Kiri M. (Styecz, Szikora), Kiri B. (Klimaj), Varga I., Sindel, Deli. Edző: Somogyi János.
Brlázs Gábor: – Férfias küzdelem volt, azonos létszámnál le kellett volna zárni a mérkőzést. A kiállítás után mindkét csapat előtt megvoltak a lehetőségek, így reális a döntetlen.
Ifj. Somogyi János: – Igazságos döntetlen született egy jó iramú mérkőzésen nagyon érdekes körülmények között. Dicséret az összes játékosomnak. B. G.
