Közösségi oldalak

Sport

Békéscsabai taekwondo sikerek

2023. 10. 21-22. én került megrendezésre Böröczi Botond szervező által a Együtt a Taekwondoért Alapítvány szervezésében a „TAEKWONDO KYORUGI AND POOMSAE WEEKEND” elnevezésű nemzetközi Taekwondo verseny.

Az első napon a sportolók részére három 1,5 órás edzés került levezetésre, az edzéseken küzdő és formai versenyzők részére a Magyar válogatott edző valamint nemzetközi válogatott edzők tartottak felkészítést, szemináriumot, hogy ezzel ösztönözzék a versenyzőket. Ugyan ezen a napon a verseny bírók részére egy bírói felkészítés is levezetésre került a tudás anyag felelevenítése céljából.

A 22.- i nemzetközi versenyre 8 országból 23 csapat érkezett a helyszínre és több mint 300 fő versenyző léphetett a tatamira. A rendezvényen a Békés Megyei Harcművész Szövetség egyetlen WT taekwondo klubja, a békéscsabai József Attila Lakótelepi Sportegyesület WT Taekwondo Szakosztálya is képviselte magát.

A versenyen a szakosztályból 4 fő versenyző vett részt a rendezvényen Gyuricza Imre 1. kup, Gyuricza Ádám 2. kup, Fajzi Gergő 5. kup és Borsos András Levente 8. kup. A versenyen mindenki nagyon szépen teljesített és sikeresen vette az akadályokat. A versenyen a csapatból volt olyan versenyző, akinek ez volt az elő versenye és az első nemzetközi versenye is. A JALTE WT szakosztálya a versenyen 2 érmes helyezést szerzett meg magának,
Gyuricza Ádám Junior -45 kg.-os kategóriában II. helyezett Gyuricza Imre 1. kup. Veterán -80 kg-os kategóriában II. helyezett, Fajzi Gergő 5. kup. Cadett -33 kg 7. helyezett, Borsos András Levente 8. kup. Cadett -33 kg 7. helyezett lett.

Minden versenyzőnek nagyon szoros küzdelmei voltak és a lehető leg jobb formájukat hozták. A versenyzőket Gyuricza Imre 1. kup. WT TAEKWONDO szakedző vezette a versenyen és segítette a sportolók szereplésép a megmérettetésen.

A versenyzők mellett a verseny lebonyolításában a JALTE WT szakosztályból 3 fő vett részt versenybíróként és vezették az egész napos küzdelmeket, hogy a versenyzők a tiszta küzdelmek között versenyezhessenek a Taekwondo szabályai szerint. Lányi Réka Katalin 3. dan,Fajzi Dániel 2. dan és Lányi Csilla verseny bírók.

Matusik Andrea

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum