Közösségi oldalak

Hírek

A Szarvas is búcsúzott a Magyar Kupától

Fotó: Babák Zoltán

A Füzesgyarmat, a Jamina és a Körösladány szombati kiesését követően vasárnap a Szarvasi FC együttese is elbúcsúzott a labdarúgó Magyar Kupától, miután hazai pályán két gólos vereséget szenvedett az NB III-as bajnokság Közép csoportjában érdekelt Erzsébeti SMTK ellen.

Az NB III-as pesterzsébeti csapat legutóbb 1975-ben járt bajnoki mérkőzésen Szarvason. A hazaiak kezdeményeztek többet, el is jutottak az ellenfél tizenhatosáig, de ott elfogyott a tudományuk. A félidő második felében sorra rúgta a szögleteket a vendégcsapat, ezzel némi zavart keltett, igazi gólhelyzetet még sem tudott kialakítani.

Szünet után a cserékkel hamar döntésre akarta vinni a dolgot a fővárosi gárda. Mezőnyfölényben játszott, többet birtokolta a labdát. A nyerőembere azonban csak később állt be: igaz Molnár vezetőgólját mintha szabálytalanság előzte volna meg. A hazaiak igyekeztek menteni a menthetőt, de egy kontrából Slezák végleg lezárta a mérkőzést.

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés

Szarvasi FC–Erzsébeti SMTK 0–2 (0–0)
Szarvas, 350 néző
Vezette: Kakuk Szabolcs.
Gólszerző: Molnár J. (86.), Slezák (92.).
Jó: Polonszki, Kiri B., Paulik, Juhász, ill. Gábor, Dankó, Száhl.

Szarvas: Babák – Zima (Klimaj), Polonszki, Furár, Kiri B., Varga I. (Simon), Paulik, Kiri M., Deli (Bakró), Juhász, Pilán (Moleri). Edző: Somogyi János.
ESMTK: Gábor – Nagy M., Lucz, Száhl, Slezák, Horváth R. (Horváth L.), Markovics (Delea), Túri D. (Tóbiás), Dankó, Soós (Molnár J.), Lázár (Szabó L.). Edző: Turi Zoltán.

Somogyi János: – A védekezésünk tulajdonképpen rendben volt, a támadójátékban kellett volna többet nyújtanunk, hogy a magasabb osztályú ellenfél ellen sikerünk legyen.

Túri Zoltán: – Többet birtokoltuk a labdát, a győzelmünk megérdemelt.

B.M.