Közösségi oldalak

Sport

A mérkőzés végén veszített pontot a Békéscsaba

Fotó: Gyirmót FC

A tavaszi hazai bajnoki rajton győzelmet szalasztott el a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A lilák remek játékkal rukkoltak ki a Gyirmót ellen, sokáig vezettek is, sőt a helyzeteik alapján bebiztosíthatták volna a sikerüket, ehelyett azonban végül be kellett érniük az egyik ponttal.

26. perc: Váradival szemben szabálytalankodtak a gyirmóti védők a tizenhatos vonalán belül a bal oldalon. Kovács játékvezető habozás nélkül mutatott a büntetőpontra, a labdát pedig Horváth Péter küldte laposan a kapu jobb sarkába, 1–0.
83. perc: A bal oldalon üresen felbukkanó Nagy Patrik tálalt középre a védők sűrűjében, a labda Madarász Márkot találta meg, aki 8 méterről helyezett a kapu bal sarkába, 1–1.

Élénk iramban kezdtek a csapatok, az első védést Hársfalvinak kellett bemutatnia az 5. percben, amikor Mikló bal szélről megeresztett lövést hárította lábbal. A vendégek sok passzos játékkal próbálták birtokolni a labdát, de a csabai kapu előteréig csak ritkán tudtak eljutni. Az egyik ilyen esetet a 13. percben Medgyes lövése jelentette, amit Póser védett elvetődve. A másik oldalon Hudák ijesztett rá a győri szurkolókra, kis híján a saját kapujába helyezte a labdát szorongatott helyzetben. A csabaiak agresszíven letámadtak, ami nem igazán ízlett a látogatóknak. A félidő felét átlépve érett góllá a hazaiak fölénye, azt követően viszont az ő térfelükre terelődött a játék. Ebben az időszakban gyors kontrákból próbálták zavarba hozni az egyre inkább felbátorodó gyirmótiakat, ezeknél azonban Hársfalvi rendre az útjukat állta. A 40. percben így is növelhették volna az előnyt, ha Máris balról erősen kapu elé tett labdájáról nem marad le centikkel Váradi, összességében azonban nem volt érdemtelen a félidei vezetés.

Czékus 18 méteres veszélyes lapos lövése jelentette az első eseményt a térfélcserét követően, de a lila-fehérek a folytatásban is gyakran hozták nehéz helyzetbe a vendégek bizonytalankodó védelmét. Csapata tanácstalan játékát látva, Csertői Aurél a 61. percben három helyen is frissítésre szánta el magát. Egy időre átvette az irányítást a Gyirmót, Póser kapuja előterében azonban elfogyott a tudománya a jól záró védelemmel szemben. A 72. percben óriási lehetőséget hagyott ki a Békéscsaba. A védők zavarodottságát kihasználva, Hamed találhatott volna kapuba közelről, de túlságosan is megemelte a labdát, ami a felső lécről pattant ki. Beszorult a Gyirmót, Hamed rövidesen fejjel találhatott volna be, de Hársfalvi nagy bravúrral szögletre tolta a játékszert. Többször is bebiztosíthatta volna sikerét az Előre, ehelyett a kimaradt lehetőségeik megbosszulták magukat. A hajrában egy kihagyás elég volt a vendégeknek, hogy egyenlítsenek, sőt a fordításra is megvolt a lehetőségük, de Szegi jobbról megküldött lökete a kapufa tövéről pattant ki.

Végül megosztoztak a pontokon a csapatok, ez az eredmény pedig mindent egybevetve, a győriekre nézve hízelgő.
Ha mindig így tud játszani a lila-fehér együttes, akkor hamarjában maga mögött tudhatja a veszélyes zónát a tabellán.

B.M.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Gyirmót FC Győr 1–1 (1–0)
Békéscsaba, 460 néző
Vezette: Kovács Imre (Baghy Csaba, Rózsa Dávid).
Gólszerző: Horváth P. (27. – 11-esből), ill. Madarász (83.).
Sárga lap: Máris (21.), Bora (33.), Czékus (91.), ill. Medgyes (11.), Soltész (37.), Major (69.).

Békéscsaba: Póser – Puskás, Albert, Bora, Mikló – Zvara, Kitl, Horváth P., Máris (Hamed, 62.) – Váradi (Hodonicki, 71.), Czékus. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Gyirmót FC: Hársfalvi – Major (Szegi, 78.), Hudák, Polgár (Csörgő, 78.), Hajdú – Soltész (Simon, 61.), Kovács D. (Nagy P., 61.), Kovács M., Madarász – Erdei (Kicsun, 61.), Medgyes Z. Vezetőedző: Csertői Aurél.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum