Közösségi oldalak

Hírek

Szent László gyalogzarándoklat indult Gyomaendrődről Nagyváradra

Gyomaendrődről Nagyváradra indult gyalogzarándoklat indul 2022. május 12-én, az endrődi Szent Imre templomból. Dr Szonda István Etnográfus elmondta, hogy a zarándokok a Körös gátján haladva Körösladány, Újiráz és Biharkeresztes érintésével érkeznek Nagyváradra.

Videó: Videokrónika

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

YouTube csatorna

Archívum