Közösségi oldalak

Kultúra

Elindult a regisztráció és jegyvásárlás a gyulai Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozóra

Május 12-től június 19-ig lehet előzetesen jegyet vásárolni a Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb ifjúsági eseményére, a Szélrózsára. A 2022. július 13. és 17. között Gyulán megrendezésre kerülő ifjúsági találkozó négy év kihagyás után vár ismét minden érdeklődőt!

A Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági találkozó több mint 25 évvelezelőttevangélikus fiatalok kezdeményezésérejöttlétre a Magyarországi Evangélikus Egyház ernyője alatt. Az országosszintű keresztyénnagytalálkozó akkor Magyarországonegyedülálló volt. Már az első alka- lommal is többszáz fiatal sereglett Váraljára, azóta pedig minden másodikévnyarán, immártöbbezresközönséggel rendezik meg a MagyarországiEvangélikusEgyház egyik legnagyobb eseményét. Az áhítatok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, többszínpadonzajló koncertek mellett számtalan sportverseny, ügyességi vagy szellemi játékok, kézműves-foglalkozások, kulturális programok biztosítják a fesztiválhangulatot.

A fesztivál mind regionálisan, mind pedig országosanegyedülálló. Programjainkat úgyállítjukössze, hogy a résztvevőkhitükmegélése mellett értékteremtő szórakoztató ésismeretterjesztő élményekbenegyarántrészesüljenek.

Minden Szélrózsamáshelyszínenkerülmegrendezésre, és minden találkozónaksajátmottója van, amely az ötnapos program gerincét adja. A 2022-es gyulai fesztivál– Lukácsevangéliuma 17. fejezetének 21. verse alapján – a Közöttetek van üzenetreépül majd.

A június 19-ig tartó online regisztrációs időszakban a napi gyermekjegy (4–14 év*) 2 500 Ft, a középiskolásjegy (14–18 év**) 3 000 Ft, a felnőttjegy (18 év felett) 4 000 Ft, a heti gyermekjegy (4–14 év*) 8 000 Ft, a középiskolásjegy (14–18 év**) 11 000 Ft, a felnőttjegy (18 év felett) pedig 14 000 Ft. Az online regisztrációs felület itt érhető el.

Az étkezési lehetőségekkel és a Szélrózsa-vonattal kapcsolatban a regisztrációs felületen található további információ. Az ingyenes sátrazási lehetőség igénybevételét szintén ezen a felületen lehet jelezni, azonban idén fizetős szálláshely foglalására a regisztráció keretében nincs lehetőség, ezt mindenkinek egyénileg szükséges intéznie.A következő hetekbena találkozó programjai is folyamatosan feltöltésre kerülnek a Szélrózsa honlapján. A Szélrózsa a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági fesztiválja, sokak számára a nyár fénypontja minden második évben.

*A 2022. július 13-án 4. életévét még be nem töltött gyerekek számára a belépés ingyenes, de regisztrációköteles.

**2022. július 13-án már betöltötte a 14. életévét, de még nem múlt el 18 éves.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

 

YouTube csatorna

Archívum