Közösségi oldalak

Hírek

Elhunyt Varga Gábor, Medgyesbodzás polgármestere

A néhai polgármester fia, az alpolgármester Varga Gábor tudatta, hogy a polgármester 65 éves korában, rövid betegség után, szombaton családja körében hunyt el.

Varga Gábort polgármesterré 1998-tól hat alkalommal választották időközi és önkormányzati választásokkor. Igazi lokálpatrióta volt.

– A függetlenséget soha fel nem adom – vallotta közéleti szerepvállalása során. A község fejlesztéséért minden kapcsolati tőkét megmozgatott, lobbizott és ha kellett, saját pénzén is beruházást végzett (a katolikus templom körüli kerítés megépítése), így gyarapítva szeretett községének értékeit. Polgármestersége legnagyobb eredményének tartotta, hogy a járhatatlan utcákat mindkét településrészen, Bodzáson és Gábortelepen, járhatóvá tette, további tervei voltak, hogy minél több utcát leaszfaltozhassanak a községben.

Hat ciklusa során hat alpolgármesterrel dolgozott, büszke volt arra, amikor fia került 2019-ben az alpolgármesteri posztra és közösen kezdtek Medgyesbodzás fejlődéséért tevékenykedni. Amíg egészsége engedte, a folyamatban lévő beruházásokat felügyelte, hosszabb távú terve volt a községben a szennyvízhálózat projektjének a megvalósítása is. Ám a betegség közbeszólt.

Varga Gábort utolsó útjára 2022. május 20-án, pénteken 14 órakor kísérik a medgyesbodzási új temetőben.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum