Közösségi oldalak

Külföld

Hamarosan indul Donald Trump saját közösségi platformja

Az App Store-ban szereplő engedélyeztetési információk alapján február 21-én válhat elérhetővé a Donald Trump nevével reklámozott közösségi oldal, a Truth Social – írja a 444.hu a Verge nyomán.

Az egykori amerikai elnök közbenjárásával útjára indítandó felület a lap szerint voltaképpen a twitteres dizájnt kopizta le, ahogy a funkciói is hasonlóak lesznek. S nagyon eredeti módon a posztok tweet elnevezése ezúttal truth-ra változik majd.

A Verge nem tartja véletlennek, hogy kísérteties a hasonlóság a Twitter és az új applikáció között, ugyanis előbbi – ahonnan a Facebook mellett kitiltották Trumpot – az ex-elnök kedvenc online helyszínét jelentette. Miután az egy évvel ezelőtti zavargások a Capitolium épületénél lezajlottak, Trumpnak törölték a fiókját a platformról arra hivatkozva, hogy az ostrom előtt szította az indulatokat követői előtt.

A republikánus Devin Nunes vezette Trump Media and Technology Group fejleszti a Truth Social-t, amelynek tesztelése egyébként már december óta folyik.

Békéscsabáról igazolt a Videotonhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

Annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette a sajtótájékoztató alatt

Az Eb-negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette, hátha valami baj van.

A románok legyőzésével negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki

Idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!