Közösségi oldalak

Hírek

Veszélyes az Orbán-kormányra, ezért a lehető legnagyobb büntetést kapta Pankotai Lili

Társadalomra veszélyes cselekménynek minősítette a bíróság Pankotai Lili felbujtó viselkedését, és a maximálisan kiszabható büntetést kapta gyülekezési joggal való visszaélés miatt.

A május 3-i diáktüntetések és felvonulások mögött szervezőként álló fiatal lányra a bíróság a maximálisan kiszabható bírságot rótta ki, 150 ezer forintra büntette Pankotai Lilit. Iskolatársaival együtt a státusztörvény ellen és a pedagógusok helyzetének javulásáért tüntettek.

A határozat szerint a 18 éves aktivista felhívására indult el aznap a tömeg a karmelita kolostor felé, ahol később kordonbontás és dulakodás történt – írta a Mérce.

Pankotai Lili Budapesten a Nyugati téren

A lány szervezőként állt az események hátterében, amikor a május 3-ra hirdetett demonstrációk után a karmelita kolostorhoz hívta a Clark Ádám téren összegyűlt tüntetőket.

A május 3-i tüntetés egy ponton, a várba érkezve dulakodássá fajult, amikor a tüntetők útját rendőrsorfal állta . Többen háttal a rendőrök felé a sorfalnak nyomták magukat, ekkor többször felszólították őket, hogy oszoljanak. A tüntetők egy része kordonokat is ledöntött, ezután többször is könnygázt alkalmaztak a rendőrök. A demonstrálók több agresszív résztvevője a karmelita kolostorral szemben, a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciójánál az építési kordont lebontották, felmásztak az állványzatra, és onnan dobálták a rendőröket.

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

A Ferencváros bejelentette Nathan Zohoré szerződtetését

Nathan Zohoré már az első nyilatkozatában trófeákról és gólokról beszélt. Fiatal francia védőt igazolt a Ferencváros, a 25 éves Nathan

Szegeden rendezik az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot

Szegeden, a Maty-éri olimpiai központban rendezik augusztusban az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot, amelynek eredetileg Sukoró volt a tervezett helyszíne, de a

 

YouTube csatorna

Archívum