Közösségi oldalak

Hírek

Talált pénzt akart elkölteni egy férfi Mezőberényben

Talált pénzt akart magára költeni egy férfi Mezőberényben, de a rendőrök olyan gyorsan felderítették a bűncselekményt, hogy semmit nem volt ideje venni belőle. Az ügy vizsgálata befejeződött.

Mezőberényben, a Luther utcában 2023. június 11-én egy nő elhagyta a pénztárcáját. Miután bejelentést tett az esetről, a rendőrök kiderítették, hogy ki találta meg. A 24 éves férfi kihallgatásán elmondta, hogy nem akarta visszajuttatni a talált tárcát a tulajdonosának, kivette belőle a pénzt, és úgy gondolta, jó lesz neki, majd elkölti. Erre azonban nem maradt ideje, mert lefoglalták tőle a 80 ezer forintot, és jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

A pénzt a nő visszakapta, és a Békési Rendőrkapitányság nyomozói kevesebb mint két hónap alatt elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket. Az ügy iratai a gyanúsított elleni vádemelési javaslattal már az ügyészségen vannak – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum