Közösségi oldalak

Hírek

Úgy néz ki hogy, mégiscsak kellene a debreceni akkumulátorgyárnak a városi vízkészlet

Versenyt futnak az idővel a debreceni óriásberuházás helyi ellenzői. Fotó: Pavel Bogolepov

Szakértők szerint a megnövekedő felszín alatti vízkivétel visszafordíthatatlan, káros környezeti folyamatokat indíthat el.

 

Egy olyan mélyfúrású kút engedélyeztetési folyamata indult el a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, amelyet a CATL akkumulátorgyár mellett létesítenének Debrecenben – írja a 24.hu.

A portál értesülései szerint a vízvédelmi hatósági szerepkört is betöltő katasztrófavédelem honlapján megtalálható hirdetmény szerint az EB Hungary Invest Kft. kért létesítési engedélyt egy területre, és a 0499/28 helyrajzi szám alatti ingatlanon tervezett mélyfúrású kút vízjogi létesítési engedélyezéséről június végén döntött a megyei igazgatóság. Megjegyzik, nem ez lesz az egyetlen új kút, amelyet a város közelében létesítenének, ugyanis július elején egy olyan hirdetményt is közzétettek, amely szerint az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben épülő BMW-gyár számára indította el az engedélyeztetési folyamatot két kút gépészetének és felsőrészeinek kiépítésére. Ez a folyamat már annyiban előrébb tart, hogy a német autógyár két éve zöld utat kapott a munkálatok megkezdéséhez.

Mindez persze magában hordoz bizonyos veszélyeket is. Szakértők szerint ugyanis csak olyan telepítési helyszín jöhet szóba, ahol a felszín alatti vízbázisok „mennyiségi szempontú érzékenysége” alacsony, ellenkező esetben a megnövekedő felszín alatti vízkivétel visszafordíthatatlan káros környezeti folyamatokat indíthat el. Ha pedig csökken a felszín alatti vízkészlet mennyisége, akkor az számtalan negatív folyamatot indítana el – többek közt Debrecen és a mezőgazdaság vízellátásának esetleges veszélyeztetését, vagy éppen felerősítené az éghajlatváltozással kapcsolatos helyi problémákat.

A Nyíregyháza nyerte a keleti rangadót

A Diósgyőri VTK 2-1-es vereséget szenvedett otthon a Nyíregyháza Spartacus csapatától a labdarúgó OTP Bank

La Liga – Bellinghamet kiállították, pontokat veszített a Real Madrid

A Real Madrid gyorsan vezetést szerzett, de emberhátrányban nem tudta megőrizni előnyét és 1-1-es döntetlent

Premier League – Győzött a Bournemouth, négyet kapott a Newcastle

A sereghajtó Southampton vendégeként 3-1-re nyert a Bournemouth az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A címvédő

Kiszakadt a gólzsák Kecskeméten!

A sereghajtó Kecskemét meglepetésre simán, 5-0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!