Közösségi oldalak

Hírek

Mszp: Ismét rendszerváltásra van szükség!

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az MSZP békéscsabai szervezete melyen jelen volt Komjáthi Imre, a párt társelnöke is. A kiépült önkényuralom 2023-ra veszélybe sodorta Magyarországot, ezért ismét rendszerváltásra van szüksége hazánknak – jelentették ki a képviselők.

A Magyar Szocialista Párt szociáldemokrata pártként, baloldaliként (egyedül is és a többi demokratikus ellenzéki párttal közösen is) a rendszer elfogadhatatlan valóságával szemben alternatívát kíván felmutatni, olyat, amely világos megoldást jelent a társadalom többsége számára, amely megértéssel, empátiával közelíti az emberek gondjait.

Miklós Attila, az MSZP Békéscsabai Szervezetének elnöke:

Békés megyéből folyamatosan kivonul az állam és felhagy a közszolgáltatásokkal. Megyénk a legtöbb mutató tekintetében csupán sereghajtó. Ilyen például a természetes fogyás amelyben megyénk messze meghaladva az országos átlagot legrosszabb helyen szerepel és a bérek, ahol csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljesít nálunk rosszabbul. Ezek mind olyan tényezők, amelyek az állam tehetetlenségét mutatják. Mi szocialisták abban vagyunk érdekeltek, hogy esélyt és lehetőséget tudjunk teremteni az itt élőknek. Ezért dolgozunk arendszerváltásért!

Komjáthi Imre, a Magyar Szocialista Párt társelnöke:

Az MSZP számára az országjárás nem csak egy kampány, hanem életmód. A mi politikánk alapját a helyben összegyűjtött információk és konkrét problémák jelentik. Több mint 150 szakértő dolgozott azon, hogy elkészüljön„Rendszerváltást!” című programunk, amely az élet minden területén megoldást kínál az ország számára. A jelenleg kiépült rendszerben dolgozó magyar ember folyamatosan fizet. Fizeti az EU-ban rekord mértékű ÁFA-t, fizeta magán egészségügyben,magán oktatásban, mert az állam nem képes ellátni feladatát.

Olyan kormányra van szükség, amely nem a nagytőke, hanem az itt élő emberek érdekét veszi figyelembe, ahol a minimálbér adómentes, mert a legkevesebbet keresők kenyeréből már nem lehet többet letörni. Az MSZP rendszerváltást programja nyújt megoldást, szakmai válaszokat a rendszerszintű problémákra.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum