Közösségi oldalak

Hírek

LMP: ne pazarolják az ivóvízkincset az akkumulátorgyártásra!

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy az ivóvízkincset akkumulátorgyártásra pazarolja a kormány.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke pénteken Tatabányán – online is követhető – sajtótájékoztatón azt mondta: ma egyetlen település sem lehet biztonságban abban a tekintetben, hogy az akkumulátorgyártás mely folyamatát telepítik oda.

Az emberek egyre inkább elzárkóznak attól, hogy lakóhelyük közelében ilyen új gyár vagy hulladékfeldolgozó létesüljön, a közvélemény-kutatások szerint a felnőtt lakosság nagyobb része elutasítja ezek létesítését – fűzte hozzá. Felidézte: az elmúlt héten Ácson és Felsőzsolcán is lakossági tiltakozást tartottak.

A kormány mindenféle indokot talál arra, hogy miért kell Magyarországból “akkumulátorgyarmatot” csinálni – jegyezte meg, kiemelve: ezek az akkumulátorgyárak “víz- és energiazabálók”.

Erre az energiára és vízre azonban a mezőgazdaságban és az élelmiszer-termelésben lenne szükség – hangoztatta az LMP-s politikus, aki kitért a Tatabánya közelében már működő akkumulátorgyárra is.
Amellett, hogy ez az üzem is “eszi az erőforrásokat”, a munkavédelmi és környezetvédelmi szabályokat sem tartják be – mutatott rá, jelezve: most a gyár bővítése került napirendre.

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere közölte: határozati javaslatot nyújtott be a képviselő-testületnek, amelyben rögzítenék, Tatabányán nem szeretnék tovább növeli az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó tevékenységet. Kitért arra is, november 9-ére közmeghallgatást szervezett a témában, ahol mindenki elmondhatja véleményét.
Fakli István, az LMP Komárom-Esztergom megyei elnöke arról beszélt, hogy a karsztvízbázis, amely felett húzódnak az ottani települések, sérülhetne a tervezett beruházással.

A kormány és az akkumulátorgyárak nem sajátíthatják ki a vízkincset, az itt élők beleszólást kérnek abba, mi történik ezzel a komoly értéket képviselő nemzeti vagyonnal – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum