Közösségi oldalak

Hírek

Békés megyében ezen a héten is folytatódik a toborzás

Békéscsabán és Kunágotán várják a rendőrök a hivatásos szolgálat iránt érdeklődők jelentkezését.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ezen a héten három helyszínen tart toborzást. Békéscsabán, a Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztató Központ földszintjén október 30-án 11 óra és 13 óra között, november 3-án pedig 12 és 14 óra között várják a hivatásos szolgálat iránt érdeklődőket. Kunágotán november 5-én 9 órától a búcsúba lesz tájékoztató a legfontosabb tudnivalókról.

A rendőrök a határvadászok oktatásáról, munkájáról, képzésekről, betölthető beosztásokról is beszélnek az érdeklődőknek, illetve válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Akik már meghozták a döntésüket, a jelentkezés benyújtásához is minden segítséget megkapnak. Akik a toborzó eseményekre nem tudnak elmenni, a rendőrség honlapján is megtalálnak a képzésekről minden információt. Emellett a karrier@bekes.police.hu ímélcímre küldött levélben is lehet érdeklődni, jelentkezni.

Juárez irányításával Luxemburgban győzött először a Győr

A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

YouTube csatorna

Archívum