Közösségi oldalak

Hírek

Így alakul át az orvosi ügyelet! – Mikor hívjuk a 1830-at és mikor a 112-t?

Átalakul az ügyeleti rendszer, amely több kérdést is felvet. Kik dolgoznak majd az ügyeleti ellátásban, és kik a mentésben? Ki dönti el, hova szállítja a beteget a mentő? Milyen járműveket kap az ügyeleti szolgálat? – ezekre a kérdésekre is válaszolt Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Magyarországon a háziorvosi ügyeleti rendszer 1950-ben indult, amelynek célja az volt, hogy az otthon pihenő körzeti orvosokat ne keltsék fel éjszaka a páciensek. Az elmúlt 73 évben azonban gyökeresen megváltozott az életünk, így a rendszer, amit azóta használunk

„számos elemében széttöredezett és nem homogén”

– fogalmazott Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Mint mondta, véleménye szerint az országosan egységesen szervezett struktúra a betegbiztonság növelését eredményezheti.

Hogy nézne ez ki a gyakorlatban?

Az új ügyeleti rendszer a mentőszolgálaton belül jön majd létre, a szakdolgozók azonban nem a mentés terhére, és nem is a mentőautókkal fognak kimenni az ügyeleti feladatok ellátásának helyszínére.

„Pedig ma meg kell tennünk, ha az ország valamelyik részén az ügyeletben nincsen megfelelő ember. Ilyen esetekben a 112-t hívják, és mentőnek kell kimenni olyan feladathoz is, ami nem a miénk”

– mondta Csató.

Az új infrastruktúra tehát a mentőszolgálattól teljesen elkülönítetten, külön egységekkel, külön gépjárművekkel és külön személyzettel fog működni, „leginkább azokkal a szakemberekkel, akik eddig is az ügyeleti ellátásban dolgoztak az országban”.

„A terveink szerint Budapest kivételével indulunk az országban, ez azt jelenti, hogy 174 járásközpontban lesz hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén 8-tól 14 óráig háziorvosi ügyelet. Este 10 után és hétvégén 14 óra után a mentőszolgálatnak sürgősségi ügyeleti rendszere lesz, 102 telephelyen fizikai jelenléttel is. Erre a 102 telephelyre be is lehet jönni azoknak, akiknek valójában szükségük van ilyen jellegű ellátásra, és ezekről a telephelyekről fogunk kimenni oda, ahova minket hívnak”

– ismertette a részleteket a főigazgató.

Mikor hívjuk a 112-t és mikor a 1830-at?

Ahogy arra Csató is emlékeztetett, a 1830-as egységes telefonszámon kérhetnek majd alapellátási segítséget mindazok, akiknek délután négy óra után lesz rá szükségük.

„Azért 18-assal kezdődik, mert ezek a közérdekű telefonszámok Magyarországon”

– magyarázta.

De vajon mikor kell az új telefonszámot, és mikor a jól bevált 112-t tárcsázni? A mentőszolgálat főigazgatójának magyarázata szerint azok,

akiknek sürgős segítségre van szükségük, továbbra is a 112-t hívják

Ha viszont valakinek egyéb egészségügyi problémája van, akkor ő 16 óra után a 1830-as számot tárcsázza – de természetesen csak azokban a megyékben, ahol már átvette az ügyeleti rendszer üzemeltetését a mentőszolgálat.

„A rendelési idejében természetesen minden háziorvos ugyanúgy fog továbbra is rendelni, ahogyan eddig. Csak akkor válasszák az emberek az ügyeleti ellátást, a mentőt, a sürgősségit, ha már nem elérhető a háziorvos, vagy ha olyan panaszuk van, amit ő nem tud ellátni”

– tette hozzá Csató Gábor.

Hajdú-Biharban változik elsőként a rendszer

Az ügyeleti alapellátást február 1-jétől Hajdú-Bihar megyében egységes, két elemből álló – háziorvosi ügyeleti rendelés és sürgősségi ügyelet – ellátás biztosítja a rászorulóknak. Hajdú-Biharban tíz településen lesz háziorvosi ügyeleti rendelés hétköznap 16 és 22 óra között, szombat-vasárnap és ünnepnapokon pedig reggel 8 és 14 óra között. Ezek: Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Püspökladány, Hajdúhadház, Nyíradony és Derecske.