Közösségi oldalak

Hírek

Ferenc pápa: a háború szólistái törnek utat maguknak

Ferenc pápa: a háború szólistái törnek utat maguknak

Abban a világban, amelyben élnük, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva.

Ferenc pápa hangsúlyozta: a béke soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes mindenki érdekeit szem előtt tartani, odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre – jelentette ki.
Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítójának szavait idézve rámutatott: a “világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk”. A jelenkor történelmi időszakában számtalan veszély leselkedik ránk, de vajon hol vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések? – tette fel a kérdést Ukrajnára utalva az egyházfő.

Kitért arra is: a huszonhét nemzetet tömörítő Európában olyan harmóniára, olyan egészre van szükség, amely “nem nyomja agyon a részeket, és olyan részekre, amelyek jól illeszkednek az egészbe”. Ebben a tekintetben jelzésértékűnek nevezte a magyar Alaptörvény megfogalmazásait: “Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki”, illetve: “Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez” – idézte.

“Olyan Európára gondolok – folytatta, amely nem válik a részeinek túszává és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik cseppfolyós, sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről”.

Ez az “ideológiai gyarmatosítás” alantas útja, amely eltünteti a különbségeket, mint az úgynevezett gender-kultúra, vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, vívmányként dicsekedve például az abortuszhoz való joggal.

Ehelyett személy- és emberközpontú Európára van szükség, ahol hatékony születés- és családpolitika működik – mondta, méltatva Magyarország “gondosan művelt” családpolitikáját.

Borítókép: Ferenc pápa megérkezik a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre 2023. április 28-án. Az egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. Ferenc pápa mögött jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. MTI fotó: Kovács Tamás

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum