Közösségi oldalak

Hírek

Elzárást javasolt a BJÜ a 33 éves büntetett előéletű nagykamarási nőnek

Kisebb értékre elkövetett lopás 2 rendbeli vétsége miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában elzárás büntetés kiszabására tett indítványt egy 33 éves büntetett előéletű nagykamarási nővel szemben, aki szexuális szolgáltatás nyújtása során kizsebelte a vendégeit. Az ügyészség indítványa szerint a sértettek részére okozott kárt is meg kell majd térítenie.

A nő 2022 májusában és azt megelőzően is rendszeres jövedelemre tett szert abból, hogy ellenérték fejében szexuális szolgáltatást nyújtott.

Az egyik internetes portálon hirdette a szolgáltatásait, majd előzetes telefonos egyeztetést követően a lakásán fogadta az érdeklődőket. 2022. április 16-án, a késő esti órákban ebből a célból kereste fel őt egy férfi. A férfi a nő kérésére előre kifizette a megbeszélt szolgáltatás ellenértékét, majd együtt megfürödtek. Ennek során azonban a nő – arra hivatkozva, hogy hoz törülközőt – a fürdőszobából visszament a szobába és a férfi őrizetlenül hagyott övtáskájából jogtalan eltulajdonítási szándékkal magához vett 80.000.-Ft-ot, amit elrejtett a házban. Ezt követően, szexuális szolgáltatás nyújtása után, egy fogadott telefonhívásra hivatkozással sürgős távozásra szólította fel a férfit. A sértett a ház közelében észlelte, hogy nincs meg a pénze, majd mivel telefonon hiába kérte azt vissza a nőtől, értesítette a rendőrséget.

A nő 2022. május 22-én, a késő esti órákban ismét egy férfit fogadott a házában, aki szintén előre kifizette a szolgáltatás ellenértékét. Miután a férfi a konyhában levetkőzött, a nő bevezette a szobába, azonban a szexuális szolgáltatás nyújtása előtt pár percre kiment a konyhába és ott jogtalan eltulajdonítás szándékával a sértett nadrágjából kivette az abban lévő pénztárcát, abból pedig elvett 200.000.-Ft-ot; a tárcát a nadrág zsebébe visszatette, a bankjegyeket pedig lakása folyosóján a linóleum alatt elrejtette. A férfi a távozása során, még a ház udvarán észlelte, hogy meglopták, de a nő kizavarta az udvarból, ezért a sértett azonnal rendőrt hívott – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum