Közösségi oldalak

Hírek

Újkígyóson lopta az áramot egy 49 éves helyi nő

Nagyobb értékre folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 49 éves büntetlen előéletű újkígyósi nővel szemben, aki huzamosabb időn keresztül méretlenül vételezte az elektromos áramot. Az áramszolgáltatónak okozott tetemes kárt is meg kell majd térítenie az ügyészség indítványa szerint.

A nő és családja lakóhelyéül szolgáló, a nő tulajdonát képező újkígyósi ingatlanban két „feltöltős” fogyasztásmérő lett felszerelve, egy nappali mérő, amelyet a nő utoljára 2017. augusztus 10-én töltött fel, és egy éjszakai mérő, amely a felszerelésétől kezdődően egyszer sem került feltöltésre. A terhelt a nappali mérő utolsó feltöltését követően méretlenül vételezte a villamos energiát. Ezt oly módon oldotta meg, hogy a mérőszekrényből, a nappali fogyasztásmérőről eltávolításra került a 2 db plomba, a bejövő vezetéket pedig egy réz vezeték segítségével összekötötték a kimenő vezetékkel, így kerülve ki az előre fizetős mérőt.

Az áramszolgáltató alkalmazottai a fogyasztási helyen 2022. június 16-án ellenőrzést tartottak, melynek során a jogtalan áramvételezés lelepleződött. A terhelt ily módon 2017. augusztus hónapjától 2022. június 16-ig összesen 1.535.000.-Ft értékű villamos energiát vételezett jogtalanul – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum