Közösségi oldalak

Hírek

Az LMP a vasútvonalak fejlesztését javasolja

Az LMP a vasútvonalak bezárása helyett azok fejlesztését, felújítását javasolja – jelentette ki Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón vasárnap.

A képviselő azt mondta, a kormány augusztus 1-jétől bezárt tíz vasúti mellékvonalat, és további hét bezárását vizsgálja. Buszokkal helyettesítik a vonatokat, de “a buszos közlekedés jóval kevésbé kényelmes és jóval kevésbé hatékony, energia-felhasználása többszöröse a vonatokéhoz képest”

– tette hozzá Bakos Bernadett.

Álláspontja szerint a bezárások fő indokaként megnevezett járműhiányt lehetne orvosolni; húszmilliárd forintból használt dízel járművekkel le lehetne cserélni az egész flottát. Ez tíz évre átmeneti megoldást nyújthatna, amíg a hosszabb távú tervek el nem készülnek, ugyanis országos mellékvonal-stratégiára lenne szükség – fűzte hozzá a képviselő.

Megjegyezte: “a Budapest-Belgrád vasútvonalra viszont van pénz, ami a személyszállításban elenyésző hatású”, illetve “vannak százmilliárdos támogatások például az akkumulátorgyárakra”, noha “az elektromos autók nem oldják meg a közlekedési problémákat”.

Bakos Bernadett nehezményezte azt is, hogy “vannak tízmilliárdok a most tervezett, ingyenes, középiskolásoknak nyújtott jogosítványra”, amivel szerinte a kormány “azt üzeni a fiataloknak, hogy ne vonatozzanak, hanem inkább autózzanak”.

A kormány politikájának köszönhetően valóban sokan kényszerülnek autóba, tíz év alatt egymillióval nőtt az autók száma Magyarországon, ez pedig súlyos környezeti terheket is jelent – mondta.

A zöld közlekedéspolitika alapja a vasút, ami Európában mindenhol reneszánszát éli, a mellékvonalakat mindenütt felújítják, erre lenne szükség Magyarországon is – hangsúlyozta a képviselő.

MTI

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum