Közösségi oldalak

Hírek

Büntetőeljárás lett a baráti kocsikázás vége Dévaványán

Büntetőeljárás lett a baráti kocsikázás vége Dévaványán

Egy ittasan, jogosítvány nélkül vezető, az ismerőse autójával engedély nélkül elhajtó férfi ellen javasol vádemelést a rendőrség.

Két ismerős beszélt meg találkozót egymással 2022. október 10-ére, Dévaványára. A férfiak egyike ecsegfalvi, ő autóval érkezett a városba, dévaványai társa, akinek soha sem volt jogosítványa, azt kérte tőle, hogy vezethesse a kocsiját. Az autó tulajdonosa nem akart konfliktust, engedte volán mögé ülni, együtt kocsikáztak, közben az utas nézte, hogy a volán mögött ülő barátja vezetés közben sörözik.

Végül megkérte a jogosítvány nélkül, ittasan vezető férfit, hogy álljon meg egy boltnál, majd miután bevásárolt, szólt neki, hogy most már szálljon ki a vezetőülésből. Ez nem történt meg, ráadásul a barátja, akit korábban el is tiltottak a járművezetéstől, mert máskor is vezetett engedély nélkül, elhajtott a kocsival. A vasútállomásnál állt meg, a rendőrök onnan állították elő. Járművezetés ittas állapotban, jármű önkényes elvétele és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult ellene.

A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2023. május 13-án továbbították az ügyészségre. A férfi ellen, aki engedte az ittas és jogosítvánnyal nem rendelkező ismerősét vezetni, járművezetés tiltott átengedése vétség miatt szintén büntetőeljárás indult, ez jelenleg is folyamatban van – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egyre nagyobb gödörben a Békéscsaba – NB II-es eredmények

A listavezető Kisvárda és a szintén a feljutásért harcoló Vasas is győzött a labdarúgó NB

Tizenegy gólt vágott a Tiszakécske – NB III-as eredmények

Teljes fordulót játszottak az NB III mind a négy csoportjában a hétvégén. Az Észak-Keleti csoportban

Bajnok a Liverpool – Szoboszlai Dominik két gólpasszal járult hozzá az ünnephez

Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5-1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó

Egy pontot szerzett Zalaegerszegen a sereghajtó Kecskemét

A sereghajtó Kecskemét gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!