Közösségi oldalak

Hírek

Az ügyészség vádat emelt a Körösladányban idős nőt megerőszakoló barbár ellen

Szexuális erőszak bűntette, aljas indokból vagy célból elkövetett súlyos testi sértés bűntette, éjjel, erőszakkal elkövetett magánlaksértés bűntette, valamint lopás bűntette miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség egy letartóztatásban lévő, 29 éves, büntetett előéletű, többszörös és különös visszaesőnek minősülő váncsodi illetőségű, de körösladányi tartózkodási helyű férfival szemben, aki augusztus végén megerőszakolt egy idős körösladányi nőt.

A férfi 2023. augusztus 26-án, éjfél körüli időben megjelent a 69 éves idős nő családi házánál, majd a záratlan, belülről vasrúddal betámasztott bejárati ajtót vállal benyomva a lakóingatlanba bement. A férfi azonnal közölte a házban egyedül élő időskorú sértettel, hogy szexuális cselekményt akar végezni, majd többször ököllel megütötte a fejét és a megszédült sértett ruhaneműit levette. A férfi több alkalommal megütötte a sértettet, és a bántalmazással kifejtett erőszakkal arra kényszerítette, hogy az akarata ellenére közösüljön vele; több órán keresztül kényszerítette a megfélemlített sértettet szexuális cselekmények végzésére, melynek során megöléssel fenyegette meg, illetőleg egész testén ütlegelte, testszerte harapdálta.

A férfi végül hajnali 05 óra körüli időben hagyott fel a szexuális erőszakkal, miután kielégítette magát, távozásakor pedig akként fenyegette meg a sértettet, ha el meri mondani valakinek a történteket, akkor megöli őt és a hozzátartozóját is. Miután a terhelt elment a házból, a sértett a lányához sietett, aki értesítette a rendőrséget. A helyszínre kihívott mentőszolgálat a sértettet kórházba szállította. A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket – orrcsont- és bordatöréseket –, valamint számtalan 8 napon belül gyógyuló zúzódásos, horzsolásos és bevérzéses sérülést szenvedett.

Ezen felül egy lopás is a férfi terhére írható: 2023. augusztus 11-én, a délelőtti órákban jogtalan eltulajdonítás szándékával bement egy körösladányi családi házba. A terhelt a házba a bejárati ajtón levő lakat lefeszítésével jutott be, majd onnan eltulajdonított 40.000.-Ft készpénzt, és 12.000.-Ft értékben fagyasztott baromfihúst.

A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn. Ezen felül az ügyészség indítványt tett arra, hogy a bíróság a férfit végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje és állapítsa meg, hogy abból a törvény erejénél fogva nem bocsátható feltételes szabadságra, tiltsa el a közügyek gyakorlásától; kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel 310.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére és a lopással okozott kár megtérítésére – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Egygólos Spanyol győzelem Dánia ellen

A Nemzetek Ligája A-ligájának 4. csoportjában Spanyolország hazai pályán jóval több lehetőséget dolgozott ki, mint

Magyar-holland – Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

 

YouTube csatorna