Ügyészségen a gyulai R. Róbert késelős gyilkos ügye

Minden előzmény nélkül halálra késelt egy férfit egy 18 éves fiú Gyulán. Barátját is megsebesítette, mert nem akarta, hogy hívja a mentőket. A rendőrség az aljas indokból több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlet miatt indított büntetőügy vizsgálatát befejezte.



A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra 2020. május 31-én hajnali 4 óra előtt néhány perccel érkezett bejelentés arról, hogy egy gyulai ház udvarára a kerítésen át bemászott egy fiatalember, akinek az arcán vérző sérülés van. A házban lakó nő hívta a segélyhívót. Az akkor 17 éves fiú közben elmondta, hogy a barátja nem csak őt sebesítette meg egy késsel, hanem a közelben, a Wesselényi utcában egy férfit is megszúrt. A késelő elmenekült, a rendőrök először otthonában keresték. Nem volt otthon, de édesanyja segítségével telefonon fel tudták vele venni a kapcsolatot. A rendőrök szóval tartották, közben keresték, és a bűncselekményről szóló bejelentést követően egy órán belül a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták.

Mikor meglátta a rendőrautót, az út melletti bokorban próbált elrejtőzni, de a rendőrök felszólítására kijött onnan. Az akkor 18 éves gyulai R. Róbert 17 éves barátjával előző este sikeres érettségi vizsgáját ünnepelte, együtt italoztak, több gyulai szórakozóhelyen megfordultak. Hajnalban elmentek R. Róbertékhez, beszélgettek, majd R. Róbert a ház konyhájában magához vett egy kést, hirtelen felállt és kiment az utcára. Barátja követte, a Wesselényi utcára fordultak, ahol egy ház előtt egy éppen hazaérkező kerékpáros felhajtott a járdára és leszállt a biciklijéről. A fiú, akinél kés volt, odament hozzá és minden előzmény nélkül többször megszúrta.

Amikor a barátja mondta neki, hogy hívja a mentőket, őt is megsebesítette az arcán. A sérült fiú futni kezdett, sikerült elmenekülnie agresszív barátja elől. A késelő ezután hazament, a házuk udvaráról elhozott egy talicskát, beletette a Wesselényi utcában leszúrt férfi holttestét és eltolta az utca végén lévő szemetesekhez, ahol földre letett dolgok alá rejtette. Az arcán megsebesített fiatalember könnyű sérülést szenvedett, de az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint ez csak annak volt köszönhető, hogy amikor a szúrás érte, védekezésképpen hátrafelé elmozdította a fejét. Ha ez nem történik meg, akkor akár életveszélyes, vagy a halálát okozó sérülést is szenvedhetett volna.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a történtek idején 18 éves, jelenleg is letartóztatásban lévő gyulai R. Róbertet aljas indokból több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2021. augusztus 9-én továbbította a Békés Megyei Főügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.