Közösségi oldalak

Belföld

Szilágyi Liliána: Az apám testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazott!

Szilágyi Liliána

Szívszorító gondolatokat tett közzé Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó. A 25 éves sportoló az Elviszlek magammal című műsor ma megjelent adásában beszélt arról, amit gyerekként át kellett élnie, majd a Facebookon is megosztotta a borzalmakat, amik vele történtek. Szilágyi arról beszél, hogy édesapja, a korábbi olimpikon úszó, Szilágyi Zoltán őt, édesanyját és a húgát is rendszeresen, valamint sokféleképpen bántalmazta. Édesanyját akkor is, amikor várandós volt vele.

Szilágyi Liliána 12 éves kora óta szeretett volna megszabadulni ettől a lelki tehertől, 2016 óta pedig szisztematikusan építi fel, hogyan mondja el ezeket, ügyvéddel és pszichológussal is egyeztetett.

A közösségi oldalára kitett posztban többek között azt is leírja, hogy nemegyszer kellett végignéznie, amint apja félájultra veri az anyját, a büntetések és a lelki terror pedig része volt a mindennapi életüknek. Volt, hogy úgy bántalmazta az úszónőt, hogy azt üvöltötte neki, hogy megöli.

A szörnyűségek mellett az úszónő azokra az esetekre is kitér, hogy amikor a közfigyelem számára „érdekes” kijelentéseket és nyilatkozatokat adott korábban, azok tulajdonképpen mind az apjának és apjáról szóltak.

Európa-liga – A Panathinaikosz elleni döntetlennel megőrizte veretlenségét az FTC

A Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott csütörtökön a görög Panathinaikosszal a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában, amivel megőrizte helyét

Szoboszlai Dominik lett a meccs embere a Marseille ellen

A gólt szerző Szoboszlai Dominikot választották a szerdai 3-0-ás angol sikerrel zárult Marseille-Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés legjobbjának. Az angol bajnoki

A DVTK kölcsönvette a Puskás Akadémiától Lamin Colley-t

Lamin Colley személyében tapasztalt, a magyar mezőnyt is jól ismerő támadót vett kölcsön tavaszra a DVTK Felcsútról – jelentették be

Bajnokok Ligája – Liverpool-győzelem Szoboszlai-góllal

A Liverpool 3-0-ra nyert az Olympique Marseille vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. Az angol bajnoki címvédő Szoboszlai

 

YouTube csatorna