Közösségi oldalak

Belföld

Hamar visszakapta értékeit a betörés után a szeghalmi férfi

Betörtek egy lakatlan ház melléképületébe Szeghalmon. A bűncselekményről szenteste napján érkezett bejelentés után a rendőrök négy nap alatt elfogták a gyanúsítottat. A tulajdonos a rendőröktől visszakapta az ellopott dolgait.

Fotó: police.hu

Kisgépek és egy televízió tűnt el egy lakatlan ház melléképületéből Szeghalmon. Mindez 2021. december 24-én derült ki, a bűncselekményről ekkor érkezett bejelentés a rendőrségre. A ház tulajdonosa ugyanis karácsony első napján utazott haza és előző nap telefonon megkérte a testvérét, hogy vásároljon be neki és vigye el hozzá, amit vett. A testvér vette észre, hogy a nagykapu nyitva van, és a nyári konyha ablakát betörték.

Hiányzott néhány szál kolbász, illetve az is azonnal feltűnt neki, hogy a zárt konyhában tárolt, többségében szinte új állapotú kéziszerszámokat, gépeket is elvitték. Többek között akkumulátortöltő, bontókalapács, láncfűrész, sarokcsiszoló, festékkeverő, ütvefúró és csavarbehajtó hiányzott, emellett egy televíziónak is nyoma veszett. A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei négy nap alatt, 2021. december 28-án elfogták a lopás gyanúsítottját. A 35 éves szeghalmi férfi 2021. december 9-e és 2021. december 24-e között többször járt a háznál, részletekben horda el az összesen körülbelül 400 ezer forintot érő dolgokat. A kolbász kivételével valamennyit áron alul eladta, hogy pénzhez jusson. A rendőrök mindent lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

 

YouTube csatorna

Archívum