Közösségi oldalak

Sport

Pontot rabolt a Tiszafüred csapata Körösladányban

Fotó: Erdős Kiara

Döntetlenre zárta a hétközi hazai bajnoki mérkőzését a Körösladány MSK NB III-as labdarúgócsapata. A sárrétiek a Tiszafüreddel osztoztak meg a pontokon, mert nem tudták gólra váltani a második félidei aktivitásukat, és még a szerencse is elpártolt tőlük.

Jól kezdett a hazai csapat, hiszen egy védők közé belőtt labdával Czirok már a 12. percben vezetést szerzett. Mindez nem törte meg a füredieket, akik mezőnyfölényt harcoltak ki a folytatásra. Helyzetek mindkét oldalon akadtak, újabb gólt azonban a vendégek tudtak szerezni a félidő hajrájában, amikor egy szöglet után Szabó V. egalizált.

A második játékrész elejét is a látogatók kezdték aktívabban, de hamarosan alább hagyott a lendületük. Átvette az irányítást a frissebbnek tűnő Ladány, akadtak lehetőségei is a győztes gól megszerzésére, de ezúttal elpártolt tőlük Fortuna. A 85. percben meg büntetőből sem tudtak betalálni, mert Wéber sarokra tartó labdáját kiütötte a kapus, pontot mentve ezzel övéinek.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Tiszafüredi VSE 1–1 (1–1)
Körösladány, 350 néző
Vezette: Dobai János (Molnár Alex, Szabó Laura Emerencia).

Körösladány MSK: Kertész – Talpalló Á., Papp D., Wéber, Illés R. – Zelenyánszki (Urbán, 76.), Ruzsa – Pusztai (Szántó M., 46.), Burai, Czirok (Malkócs, 76.) – Kisari (Csicsely, 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Tiszafüred: Tajti B. – Csábi (Karika, 69.), Fehér Zs., Kalóz (Baranyai, 46.), Tomola – Mácsai, Földi (Barna V., 79.), Vincze (Nagy N., 69.) – Kertész, Szabó V., Skulka (Barzsó, 69.). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán. Gólszerző: Czirok (12.), ill. Szabó V. (42.).

Ekker Attila: – Az eddigi leggyengébb első félidőt produkáltuk a bajnokságban. Ebben az időszakban mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. A meccs második felében már játékban és fizikálisan is fölé nőttünk az ellenfélnek, de sajnos ezt nem tudtuk gólra váltani. Az ellenfél ekkor már csak a pontrúgásai révén tudott szórványos veszélyt jelenteni.