Közösségi oldalak

Belföld

Összesen 7 év hat hónap börtönt kapott a két gyomaendrődi közúton versenyző közveszélyes ember

Szerdán hirdettek ítéletet Szarvason annak a gyomaendrődi balesetnek az elkövetői ügyében, amelyről portálunk is több ízben beszámolt. Az eset felháborította a város lakosságát, mivel a két esztelen ámokfutónak, két felnőtt és egy kislány volt az áldozata.

Mint ismeretes a balesetben egy idős házaspár és kiskorú unokájuk sérült meg nagyon súlyosan, illetve ketten közülük maradandó egészségügyi károsodást is szenvedtek. Az esettel kapcsolatban portálunk korábban megírta azt is, hogy az elkövetők még az arcukat sem merték vállalni a bíróságon.

Még az arcukat sem merték vállalni a bíróságon a magukat Vin Diesel-nek képzelő amatőrök

A Szarvasi Járásbíróság 2024. június 26-án kihirdetett ítéletével a vádlottakat a vádirat szerint bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetés bűntettében, és az I. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre, 6 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést – tájékoztatta portálunkat Dr. Havrán Ákos főügyészhelyettes, helyettes szóvivő.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum