Közösségi oldalak

Belföld

Okányban, Békéscsabán, illetve Mezőberény és Gyula külterületén helyszíneltek a rendőrök

Békés megyében 2022. április 29-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Okányban, a Vésztői utca és a Demeteresi utca kereszteződésében 13 óra 30 perc körül egy kanyarodó kerékpáros nekiütközött egy személygépkocsinak. Az autó árokba hajtott, a kerékpáros férfi, aki a gyanú szerint ittas volt, súlyosan megsérült.

Békéscsabán, a Berzsenyi utca és a Szőlő utca kereszteződésében 14 óra 15 perc körül egy személygépkocsi nem adott elsőbbséget egy másik autónak és összeütköztek, az egyik kocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Mezőberény külterületén, 16 óra 10 perckor árokba hajtott és felborult egy Békés felé tartó személygépkocsi. A jármű vezetője és a vele utazó 6 éves gyermek megsérült, állapotuk nem súlyos.

A Gyula és Elek közötti úton 16 óra 30 perc körül egy előző, majd a szembe forgalom miatt saját sávjába visszatérő személygépkocsi megcsúszott és keresztbefordult az úttesten. A szemből érkező autó vezetője nem tudta elkerülni az ütközést, nekiment az elé került gépkocsinak. A balesetben az előző autós súlyosan megsérült, a másik kocsiban három utas, köztük két gyermek könnyű sérülést szenvedett – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum