Közösségi oldalak

Belföld

Jogosítvány nélkül vezető férfiakat állítottak elő a rendőrök, egyikük ittas is volt

Közlekedési bűncselekmények és szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök 2021. október 11-én, Sarkadon és Gyulán. Az előbbi városban 12 óra körül a Kijáró és a Szív utcák kereszteződéséből állítottak elő egy férfit, mert a gyanú szerint személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy soha nem volt vezetői engedélye. Korábban is volt már vele szemben emiatt eljárás, 2021 májusában egy évre el is tiltották a járművezetéstől, így nem is szerezhetne jogosítványt.

Ezúttal a Sarkadi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást. Gyulán, a Scherer Ferenc utcában 22 óra után néhány perccel egy személygépkocsi vezetőjének igazoltatásakor jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A férfit a rendőrök előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol miután újabb légalkoholmérések is megerősítették az ittas járművezetés gyanúját, büntetőeljárás indult ellene. Mivel vezetői engedélye nincs, a rendőrök engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést is tettek ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nagy pofonba szaladt bele Pakson az Újpest

A Paks hátrányból fordítva – elsősorban a négy gólt szerző Tóth Barna eredményes játékának köszönhetően

Nem született gól a forduló győri nyitómeccsén

Az ETO FC Győr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Debrecennel a labdarúgó

A McLaren kezdheti a legjobb pozícióból az izgalmasnak ígérkező szezont

Az idény előtti tesztek és az eddig ismert információk alapján a szakértők többsége szerint a

A PSG tizenegyesekkel kiejtette a Liverpoolt

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool FC egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 1-0-s vereséget

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!