Közösségi oldalak

Belföld

Bozótvágóval fenyegetőzött, a rendőrök néhány óra alatt elfogták

Békésen történt rablással és lopásokkal gyanúsított férfi ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség.

Megöléssel fenyegetett egy családot egy férfi 2021. május 8-án reggel Békésen. Megjelent a házuknál, majd a bejárati ajtót kinyitó férfit bozótvágóval megütötte és több millió forintot, ékszereket követelt tőle, illetve a szintén ott lakó nőtől. Azt mondta nekik, hogy ha nem kapja meg amit kért, levágja a fejüket. A férfin és a nőn kívül a házban volt még a nő lánya és unokahúga, ők azonnal odaadták a telefonjaikat, de ezeket a támadó összetörte. Végül az idősebb nő odaadta az arany ékszereit.

Ezután az agresszív férfi még kipakolt egy táskát, pénzt vett ki belőle és távozott. A rendőrök a rablással, magánlaksértéssel, rongálással, testi sértéssel gyanúsítható férfit még aznap elfogták és őrizetbe vették, azóta letartóztatásban van.

A 39 éves békési férfi 2021 márciusa és májusa között ezen kívül még több bűncselekményt elkövetett Békésen. Ellopott egy autót, amelyben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot, és betört négy lakóházba. Az egyik helyről semmit nem vitt el, de a másik három helyen a lopással és a rongálással összesen több százezer forint kárt okozott. A Békési Rendőrkapitányság az ügyekben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a férfi ellen indult büntetőeljárások iratait 2021. október 11-én továbbította az ügyészségre.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum