Közösségi oldalak

Belföld

Ittas járművezetés gyanúja Békéscsabán és Újkígyóson, őrizetbe vétel Eleken

Békés megyében 2021. június 28-án személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2021. június 28-án Békés megyében. Békéscsabán, a Békési útról 15 óra 45 perc körül egy markológéppel közlekedő férfit, majd 22 óra 15 perc körül Újkígyóson, a Hosszú utcából egy személygépkocsi-vezetőt állítottak elő a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott mielőtt elindult, ezt több légalkoholmérés is igazolta. A rendőrjárőrök az újkígyósi férfi ellen büntetőfeljelentést tettek, és elvették a vezetői engedélyét. A köröstarcsai férfi ellen is büntetőeljárás indult, illetve helyszíni bírság megfizetésére kötelezték a rendőrök, mert nem volt hatósági jelzés a járművén, és nem volt nála a jogosítványa.

Vita alakult ki két család között 2021. június 28-án délután Eleken, az egyik utcában. Az egyik család férfi tagjai vasrudakkal bántalmazták a másik családot, valamint az autójukat is megrongálták. A verekedésben egy férfi súlyosan, míg ketten könnyebben megsérültek. A Gyulai Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt nyomozást rendelt el, a támadó férfiakat pedig őrizetbe vette. A rendőrök vizsgálják azt is, hogy kinek milyen szerepe volt a konfliktusban – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum