Közösségi oldalak

Belföld

Békés megyei MSZP: segíteni kell azokat a csabai vállalkozásokat, akiket érzékenyen érintett a járványhelyzet

Több hónapos kihagyás után újra személyesen találkozhattunk a Közgyűlés keretei között, és megvitathattuk Békéscsaba ügyeit. Az elmúlt időszakban elsősorban a vírussal és annak gazdasági következményeivel küzdött a városunk. A veszélyhelyzetben hozott intézkedések, a gazdasági hatások mindenkit érintettek, az Önkormányzat a körülményekhez képest jól kezelte a válsághelyzetet. Az egészségügyben, az oktatásban, a szociális ellátásban dolgozóknak és az önkormányzat hivatali munkatársainak külön köszönettel tartozunk

– írja portálunkhoz eljuttatott közleményében a Békés megyei MSZP.

Továbbá kiemelték, hogy ebben a nehéz helyzetben is egyensúlyban maradjon a város gazdálkodása, de azokat a csabai vállalkozásokat (vendéglátósok, turisztika, rendezvényszervezők) akiket érzékenyen érintett a járványhelyzet, lehetőség szerint segítenie kell a városnak. Az állam gazdasági mentőcsomagjai ugyanis számos esetben nem érték el a kívánt célt.

A költségvetésről most tárgyalt először a testület. Most fejthettük ki előszöra véleményünket és nyújthattuk be módosító javaslatainkat. A költségvetés főösszege és a működési költségek nem térnek el nagyságrendekkel a tavalyitól. Sok benne a bizonytalanság,mivel a tervezéskornem volt ismert a járvány és a központi kormányzati intézkedések vagyoni bevételekre gyakorolt hatása és a lehetséges támogatások mértéke sem. Már látható, hogy a helyi adó és egyéb bevételekben, több 100 milliós kiesés fog jelentkezni a kormányzati döntések hatására.

Miklós Attila és Fülöp Csaba képviselők

A költségvetéshez több módosító javaslatot nyújtottunk be. Többek közt a közterületi edények (kukák, szeméttárolók) cseréjére 1,5 millió forint, fásításra 1 millió forint,és a közterületi kamerarendszer bővítésére 5 millió forintot elkülönítésére tettünk javaslatot. A kamerák elsősorban ajátszóterek környékétvigyáznák, hiszen a kisgyermekek és az őket kiszolgáló eszközök védelme az egyik legfontosabb.

A Csaba Parküzemeltetése a Vagyonkezelő Zrt-től jövő januárban átkerül a Békéscsabai Városfejlesztési Kft-hez.Ma még nem tudjuk, hogy mik az elképzelések a több mint 4 milliárd forintos beruházást rentábilisan működtetésére, de kíváncsian várjuk az erre vonatkozó üzleti tervet.

Az Alföldvíz Zrt. kérdésköre zárt ülésen került a testület elé. A társaság helyzete több szempontból is fontos Békéscsabának, egyrészt sok csabai családnak ad munkát, másrészt Békéscsaba Önkormányzata a társaság legnagyobb tulajdonosa, tehát komoly vagyon. A szolgáltató rossz anyagi helyzete ismert.Állami beavatkozás kellene, hogy a cégtúlélje ezt az évet. Békéscsaba csak olyan megoldást támogathat, ami nem jár közvetlen vagyonvesztéssel, nem kockázatja a vízellátás biztonságát, és nem jár munkahelyek elvesztésével.

Az önkormányzat feladata több más mellett az is, hogy megoldást találjon a csabaiak problémáira és nem az, hogy lerázza magáról azokat, mint bolhát a kutya.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum