Közösségi oldalak

Belföld

Elfogatóparancs alapján történt őrizetbe vétel és bűncselekményekkel gyanúsítható férfiakkal szemben intézkedtek

A Szeghalmi Rendőrkapitányság 2023. július 28-án őrizetbe vett egy dévaványai férfit, aki ellen garázdaság bűncselekmény miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki.

 

A Szarvasi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy gyomaendrődi férfi ellen, mert 2023. július 28-án 8 óra körül Szarvason, a Szabadság úton lopni próbált egy autóból. A kocsi nem volt bezárva, kinyitotta az egyik ajtaját, behajolt az utastérbe és értékek után kutatott. Talált néhány ezer forintot, amit zsebre tett, de tetten érték, így rögtön vissza is kellett adnia.

Sarkadon, a Szalontai úton 2023. július 30-án dél körül szóváltásba keveredett egymással két férfi. Egyikük személygépkocsit vezetett, a másik férfi gyalog volt. Az autós a kocsit a gyalogos felé kormányozta, a férfi elesett, de nem sérült meg. Erre az autó utasa kiszállt és bántalmazta őt, így könnyű sérülése lett. A Sarkadi Rendőrkapitányság az autós ellen közúti veszélyeztetés, a verekedő ellen pedig garázdaság miatt büntetőeljárást indított – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

YouTube csatorna

Archívum