Közösségi oldalak

Belföld

Baleset részesét és szemtanúit keresi a rendőrség

Összeütközött egy személygépkocsi és egy kerékpáros Szarvason. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében keresi az autó vezetőjét és mindazokat, akik látták a történteket.

Szarvason, a Béke utca és a Tessedik Sámuel utca kereszteződésében 2023. július 28-án, 6 óra 45 perc körül személygépkocsi kerékpárossal ütközött össze. A kerékpáros elesett, de a helyszínen úgy tűnt, hogy nem sérült meg. Az érintettek beszéltek egymással, majd elhagyták a baleset helyszínét anélkül, hogy felírták volna egymás adatait. A rendőrség kéri az autót vezető nőt, hogy a baleset körülményeinek tisztázása érdekében jelentkezzen a Szarvasi Rendőrkapitányságon. Várják azok bejelentését is, akik látták a balesetet, illetve a történtekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentést lehet tenni a Szarvasi Rendőrkapitányságon (Szarvas, Szabadság út 25., 06-66/313-711), valamint a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán a nap 24 órájában, illetve a 112-es központi segélyhívó számon is folyamatosan fogadják a hívásokat – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

 

YouTube csatorna

Archívum