Közösségi oldalak

Belföld

Balesetet okozott, elhajtott, a rendőrök néhány óra alatt elfogták

Álló személygépkocsinak ütközött, majd elhajtott a helyszínről egy autós Békésen. A rendőrök néhány óra alatt elfogták és cserbenhagyás gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. A balesetben senki nem sérült meg.

 

Békésen, a Fáy András utcában 2021. április 9-én 10 óra körül egy férfi leparkolt a kocsijával, majd a hátsó ajtóhoz ment, hogy az unokáját kivegye a gyermekülésből. Ekkor a nyitott kocsiajtónak nekiütközött egy autó. Az ajtó megütötte a nagyapát, de szerencsére neki és a kisfiúnak sem esett baja. A baleset okozója azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, megsérültek-e, megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei még aznap délután azonosították és előállították a baleset okozóját. A 61 éves mezőberényi férfi ellen cserbenhagyás gyanúja miatt büntetőeljárás indult – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gólokban gazdag mérkőzésen nyert a Paks a Kisvárda ellen

A házigazda Paks 5-3-ra győzött a Kisvárda ellen szombaton a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában,

Brazil Nagydíj – Norris nyerte a sprintfutamot, Piastri kiesett

A világbajnoki összetettben vezető Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es

A Manchester United a 96. percben mentett pontot

Vezetett a Manchester United idegenben, de végül csak a 96. percben szerzett góllal mentette 2-2-es

Kétgólos győzelmet aratott a ZTE a Diósgyőr felett

A játéknap előtt kieső helyen álló Zalaegerszeg 2-0-ra legyőzte szombaton a vendég Diósgyőrt a labdarúgó

 

YouTube csatorna