Közösségi oldalak

Hírek

Takarítást kért 12 ezerért, de 165 ezer forintot fizetettek ki vele

Bűnmegelőzési programokon és közleményekben, a rendőrség felhívta már a figyelmet arra, hogy időről időre megjelennek csatornajavításra vállalkozó házalók a családi házakban élőknél. Előzetes egyeztetés nélkül érkeznek, váratlanul csengetnek be, kínálják a szolgáltatásukat, és vannak közöttük, akik nem tisztességesen kötnek üzletet.

Idén február 12-én egy idős gyulai nőt csaptak be. Hozzá is minden előzmény nélkül érkezett két férfi, egyikük, azt mondta neki, hogy a közelben dolgozik és látja, hogy tele van az ereszcsatornája, azt ajánlotta, hogy 12 ezer forintért kitisztítja. A nő felhívta a fiát, megbeszélték, hogy ezt a munkát ennyiért elvégeztetik. A férfi nekilátott a takarításnak, majd egy idő múlva közölte a nővel, hogy 165 ezer forintot kell fizetnie. Miután a tulajdonos ezen meglepődött, a fiát is fel akarta hívni, az idegen azonban addig beszélt neki, hogy elfogadta az összeget és kifizette.

Előadta, hogy más munkákat is csinált, például körbe szigetelte a tetőablakot, amit a nő nem is tudott leellenőrizni, megnézni. Az 83 éves néni személyleírást adott a hívatlan szolgáltatóról, és nagyon helyesen feljegyezte annak az autónak a rendszámát, amellyel érkezett. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki nem tagadta, hogy eltért a megállapodástól, nem azt csinálta, amire megbízást kapott, és több mint tízszeresét kérte el annak az összegnek, amiben megegyeztek. Miután csalás miatt büntetőeljárás indult ellene, 120 ezer forintot visszaadott abból, amit eltett. A Gyulai Rendőrkapitányság a napokban az ügyészségre küldte a nyomozás iratait, hogy az idős nőt megkárosító házaló ellen vádat emelhessenek.

Június 9-én, Dobozon történt hasonló eset, ott egy 85 éves asszonyt tévesztettek meg. Egy férfi kopogott be hozzá az ablakon azzal, hogy látja, lyukas, folyik az ereszcsatorna, és a társa már csinálja is. A nő hiába mondta, hogy a fia majd megjavítja, az idegen már állt a létrán és valamit csinált a csatornával, majd benyújtották a számlát, 480 ezer forintot kértek.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben és egyben ismételten kérjük, hogy előzetes időpontegyeztetés nélkül érkező idegeneket ne engedjenek be házukba, lakásukba! Ha valamilyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni, először tájékozódjanak, hogy akik ilyen munkálatokat végeznek, milyen áron és minőségben dolgoznak. Ne engedjenek a sürgetésnek, ne döntsenek házalók rábeszélésének hatására percek alatt és ne fizessenek előlegeket, vagy teljes munkadíjat, árat olyan szolgáltatásért vagy termékért, amelyre valójában nem is lett volna szükségük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum