100 éve volt a vésztői árvíz

Épp száz évvel ezelőtt, 1925-ben Vésztőn elmaradt a karácsony. Persze ez ebben a formában nem igaz, hiszen eljött a szenteste, karácsony első és második napja is, csakhogy abban az évben valami más is érkezett: pusztító árvíz, amely elmosta az ünnepi hangulatot. Mindenki menekült, mindenkit mentettek. Az esetről filmhíradó is készült, képsorai még ma is megrendítőek.

A naptár 1925. december 24-ét mutatott, Vésztőn pedig csütörtök dél óta zúgtak a félrevert harangok. A falu szentestére készülődött, s bár a harangok szólhattak volna a leszületett eljövetelének hírére, a fémes kongás minden élő szívét összeszorította. A harangok hangját nem a szél, hanem a víz vitte messzire.

A mindent elborító, hirtelenjében kisebb tengerré szélesedő, a faluban és a környező földeken elterülő Sebes-Körös vize.
Ha az árvíz ma törne rá a településre, arról alighanem perceken belül tudnánk. Az áradásról, a tetőig vízben álló házakról, a sárcsónakokon, ladikokon menekülő emberekről szóló videókkal, fényképekkel, posztokkal lenne tele a közösségi média, a streamingplatformok minden felülete, és a segítség is azonnal útnak indulna, hogy mentse a menthetőt.

Száz éve azonban másként működtek a lapok, a híradások, így az ország csak napokkal később értesült arról, hogy a vésztőiek heroikus küzdelmet folytattak a túlélésért. A korabeli újságok utólag, ám annál drámaibb hangon számoltak be Magyarország történetének egyik legsúlyosabb árvízéről, és nem véletlenül:

• az ár az egyik legmeghittebb ünnepkor, karácsonykor tört rá a falura,
• a víz mindent vitt, ami az útjában állt,
• az ország még fel sem ocsúdott a trianoni békediktátum sokkhatása alól, így különös hangsúlyt kapott a békési árvíz pusztítása, és ennek nyomán soha nem látott, országos szintű összefogás indult el az újjáépítésért.

Persze a politika és a hatalom akkor is megtalálta ebben a maga helyét és szerepét, a megmentőében maga Horthy Miklós kormányzó intézkedett, az újonnan felépülő településrész rövid időre a Horthy Miklósfalva nevet viselte, de ennyire ne szaladjunk előre.

Az 1925-ös karácsonyi árvíz Vésztőn – Fotó: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum

Vésztőre szabadított pusztítás

Minden ott kezdődött, hogy 1925. december 24-én félrevert harangok riasztották fel „Békésgyula, Gyulavár, Zsadány, Vésztő és Okány községek, valamint az ezek határában elterülő tanyavilág lakosságát. Végtelen tengerként zúdult az áradat a határban egyre beljebb, áttörte a gátakat, elmosta az utakat, és szennyes talaja százhúszezer hold földet öntött el”. Ezt a Népszava írta 1926. december 25-én, egy évvel a tragikus eseményeket követően, merthogy félő volt, az áradás, kivéve ha nem tesznek ellene, megismétlődik. Márpedig a vésztői árvízben „egy életre terjedő munkásságuk eredményeit, a kis tanyát, a bútorokat, és legtöbbször az egész állatállományt vesztették el azok, akik az árvíztől elborított közel négyszáz tanyán keresték a megélhetésüket. Konvenciójuk, amit egész évig hajnaltól vakulásig tartó robotjuk árán kaptak, elpusztult, és a szegény földnélküli magyar Jánosok koldusabbak lettek a koldusnál”.

A száz évvel ezelőtti tragédia nem volt előzmény nélküli. Aki valamit is értett a folyótanhoz, tudta, hogy nagy a baj. A Körösök forrásvizénél 1925. december 18-án még 15 Celsius-fok hideget mértek, december 21-én már 9-et. A korabeli leírások szerint a hegyekben szokatlanul bőséges hó esett, majd meleg eső hullott, és ez gyors olvadással járt. A Fekete-Körös a román–magyar határon december 22-én délben még 178 centiméteren állt, december 23-án délben már 800 centiméterre duzzadt, s bár délutánra váratlanul megszűnt az áradás, és a vízállás néhány óra alatt fél métert apadt, korai volt azon emberek öröme, akik a veszedelem elmúlását látták ebben,

A feltorlódott jég miatt a folyó vize felduzzadt, mivel román oldalon átvágták a gátat, nem törődve azzal, hogy annak tragikus következménye lesz az alacsonyan fekvő magyar oldalon, így Vésztőre is rászabadították a pusztítást.

Árvíz és emlékezet

Száz évvel a tragédia után Kurutz Mártonnal, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum szenior kutatójával Vésztőre utaztunk, hogy megnézzük, mi maradt mára az árvíz nyomaiból, emlékezete hogyan él a vésztőiekben. Az apropót az adta, hogy az NFI – Filmarchívumban őriznek egy korabeli filmhíradót, amely a száz évvel ezelőtti vésztői árvízről is tudósított, a filmszalagok pedig megőrizték a helyiek küzdelmét (a felvételek 11:55-től láthatók).

Forrás: index.hu