Közösségi oldalak

Belföld

Melltartóból és alsónadrágból kerültek elő a drogok – hajnalban bukott le négy fiatal Békéscsabán

Az éjszakát akarta kihasználni három fiatal arra, hogy kábítószert szállítsanak egyik ismerősüknek Békéscsabán. Mind a négyen a kocsiban ültek, amikor rendőrök igazoltatták őket és lebuktak. Zsebükből, alsónadrágjukból és melltartójukból is fehér porral töltött zacskók kerültek elő, a kocsiban pedig jó néhány fogyasztáshoz használt eszköz is volt.

Hajnalban láttak el szolgálatot a Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai 2026. május 28-án, amikor 3 óra 30 perckor egy sötét színű autót intettek le a város egyik kertes övezetében. A kocsit egy fiatal nő vezette, aki három férfival utazott. A rendőrök ismerték, többször előállították már őket droggal kapcsolatos ügyek miatt. Az intézkedés alatt ezúttal is furcsán viselkedtek és zavarban voltak, ezért átvizsgálták a kocsit és a ruházatukat is. A 20 éves békési nő egy kisebb tasakot vett elő a melltartójából, amiben droggyanús anyag volt.

A szintén huszonéves fiatalembereknél is találtak a tiltott szerből, egyiküknek a zsebéből esett ki egy zacskó, egy másik pedig az alsónadrágjába próbálta rejteni az anyagot. Az autóból öt crackpipa és egy alufóliadarab is előkerült. Előállították a négy fiatalt a rendőrkaptányságra, a gyorsteszt pedig három esetben pozitív lett.

A nő és az egyik férfinál kábítószer birtoklása, két férfi esetében pedig kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indult eljárás, hármukat őrizetbe is vették. A nyomozók több mobiltelefont, közel 800 ezer forintot és a személyautót is lefoglalták tőlük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum