Közösségi oldalak

Hírek

Vádemelés a Dévaványán piásan vezető férfi ellen

Ittasan vezetett, lehajtott az út melletti kerékpárútra, letarolt egy fakerítést, amely a bicikliutat a bokortól választotta el, és kiütött két táblát egy autós Dévaványán. Óriási szerencsének tartja, hogy éppen nem volt ott gyalogos vagy biciklis. A rendőrség vádemelést javasol ellene.

Két közlekedési táblának és kerítésnek ütközött egy autós 2024. január 17-én késő délután Dévaványán. A férfi egyedül volt a kocsiban, a baleset miatt könnyű sérüléseket szenvedett. Kiderült, hogy ittasan vezetett, és nem is vitatta, hogy emiatt nem volt ura a helyzetnek. Munka után hazafelé menet vett magának vodkát és sört, amit otthon még az udvaron megivott, de rájött, hogy nem tud mit vacsorázni. Beült az autóba, ami ráadásul nem is az övé volt, hanem a munkahelyén kapta használatra, és elment a boltba.

Visszafelé a Kisújszállási és a Szeghalmi utca kereszteződésében egy jobb kanyart nem tudott bevenni. Először egy zebrára figyelmeztető táblának hajtott, majd az út melletti kerékpárút kerítésének csapódott, végül egy másik tábla állította meg. A kihallgatásán tudatosult benne, mi lett volna, ha éppen akkor gyalogos vagy biciklis halad ott. Azt mondta, borzasztó érzés még belegondolni is, hogy bárkit elüthetett volna.

A Szarvasi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a férfi ellen, és a napokban lezárt nyomozás iratait vádemelést javaslattal elküldték az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum