Közösségi oldalak

Hírek

Orosháza mellett ütöttek rajta a Foxpostot megzsaroló hekkeren

Orosháza mellett ütöttek rajta a Foxpostot megzsaroló hekkeren

Október végén hekkertámadás érte a Online bűnözésot, a támadó felhasználói adatokhoz is hozzáfért, majd többmilliós váltságdíjat követelt, hogy ne tegye közzé vagy adja el az adatokat. A csomagautomatákat üzemeltető cég a rendőrséghez fordult, akik el is fogták a tettest. Azóta a rendőrség is közleményt adott ki az ügyről, amelyből további részletek is kiderülnek.

A közlemény szerint a cégnek küldött zsarolólevélben az állt, négyfős hekkercsoport áll a támadás mögött. A levélíró 400 monero kriptovalutát követelt, ez jelenlegi árfolyamon húszmillió forint körüli összeg, a rendőrség közleménye huszonöt millióról ír. A Foxpost a követelt összeg töredékét, 837 ezer forintot próbautalásként átutalt az elkövető által megadott kriptotárcára, de közben azonnal értesítette a rendőrséget. Ezután megegyeztek a zsarolóval további 4,2 millió forint átadásáról. Az elkövető és társa február 15-én hajnalban meg is jelent annál az orosházi automatánál, amelybe a pénzt kérték, és felvették a nekik elhelyezett csomagot.

Erről azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozói is tudtak, akik még aznap az Orosháza melletti Gádoroson rajtaütöttek azon a 26 éves C. Dávidon, akit a zsarolólevél küldésével gyanúsítanak. Neki kezdeményezték is a letartóztatását. Elfogták társát, L. Dávid Zoltánt is, aki a csomagautomatához fuvarozta, őt bűnsegédlettel gyanúsítják, szabadlábon védekezhet. A nyomozók mindkét férfi lakásán házkutatást tartottak, és mobiltelefonokat, laptopot, adathordozókat foglaltak le.

A rendőrség egy videót is kiadott, amelyen látható a zsarolólevél részlete. „2020-ban a COVID miatt 4 családapa elvesztette az IT biztonsági szektorban betöltött állását. Ekkor alapult meg a Flor De Loto csoport. Alapvetően nagyobb főleg hazai cégek biztonsági hibáival foglalkozunk. Keressünk és találunk, büntetünk és segítünk. Sajnos nyilván nem ez a megélhetés a legtisztább vagy leglegálisabb módja, ebben egyet érthetünk. Ennek ellenére szeretnénk picit másképp hozzáállni a cégekhez, mint más, kevésbé etikus csoportok így először a céget igyekszünk felkeresni és egy kisebb összeg megfizetése után segítseni a biztonsági hiba befoltozásában” – írták. Egy későbbi levélben jelzik, hogy mivel semmilyen választ nem kaptak, határidőt szabnak, amely után, ha nem kapnak váltságdíjat, közzéteszik az ellopott adatokat.

A hekker a levelében azt írta, hogy közel egymillió felhasználó adatait szerezte meg, de ez erős túlzásnak bizonyult: „A lefolytatott belső vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy bizonyítottan hatvanhat felhasználó adatait sikerült a támadóknak megszerezni, az elméletileg elképzelhető legrosszabb esetben ez a szám százezres nagyságrendű lehet” – írta a cég még korábban a Telexnek.

„A támadó által ellopott, de nyilvánosságra nem került adatok közvetlen károkozásra nem alkalmasak. Az ellopott adatok köre: a regisztrációhoz használt név, lakcím, telefonszám és töredékrészben bankszámlaszám”

– tették hozzá.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum